Sport

Kialudt a láng, véget ért a XXXIII. nyári olimpia

Fotók: MTI
2024.08.12 - 05:01
A Stade de France-ban a vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban.

Az est kezdéseként a négyszeres olimpiai bajnok úszó, Léon Marchand a Tuileriák kertjéből egy mécsesben áthozta az olimpiai lángot a stadionba, ahol a Marseillaise zenekari átiratának eljátszása után 205 delegáció zászlajának behozatalával kezdődött a háromórás műsor. A magyar zászlót a kajakos Csipes Tamara és az úszó Milák Kristóf vitte a küzdőtérre. Aztán az olimpia hősei, maguk a sportolók vonultak be felszabadultan táncolva, ugrálva az arénába és vegyültek el a küzdőtéren - számolt be az MTI. 

download.jpg

Az este során adta át az érmeket a női maratonfutás dobogósainak Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke.

Köszöntötték a 45 ezer önkéntest, akik közül kilencezren külföldről, 150 országból - köztük Magyarországról - érkeztek. A közreműködők harminc százaléka 25 év alatti, 10 százaléka 60 fölötti volt. Bemutatták a NOB sportolói bizottságának frissen megválasztott négy új tagját.

Az ezt követő műsorrészben az olimpia és az ötkarika megszületését mutatták be a születésétől kezdve.

Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy mindenre felkészültek, de azt nem látták előre, hogy mennyi mindent átélnek majd együtt. Ahogy fogalmazott, az ország lendületbe jött és a versenyhelyszínek beivódtak az emberek emlékezetébe. Megállt az idő, és az egész ország vibrálni kezdett, az egész ország egyesült. A nézők mindenütt nagyszerű hangulatot teremtettek, féktelenül szurkoló országgá vált Franciaország - mondta.

Thomas Bach kiemelte, hogy a világban meglévő feszültségek ellenére a sportolók két és fél héten át békében éltek egymással az olimpiai faluban, amivel példát mutattak. A béke kultúráját valósították meg, és megmutatták, hogy létezhet egy jobb világ. Kiemelte, hogy emberek milliói ünnepeltek Franciaországban és szerte a világon. Ikonikus helyszíneken nagy szurkolás volt mindenütt, az olimpia az emberiség egységességét annak sokszínűségében mutatta meg.

download-1.jpg

Az olimpiai lobogót az olimpiai himnusz hangjaira leeresztették. Majd Estanguet Anne Hidalgónak, Párizs polgármesterének, ő pedig Bachnak adta át, végül Karen Basshez, a következő nyári olimpiát rendező Los Angeles polgármesteréhez került. Majd a hollywoodi filmsztár Tom Cruise a hétszeres olimpiai bajnok tornásztól, Simone Bilestól vette át. Elmotorozott vele Párizs utcáin, repülőre szállt, végül ejtőernyővel érkezett Los Angelesbe. Ott amerikai sztársportolók - köztük a négyszeres olimpiai bajnok atléta, Michael Johnson - vitték magukkal, miközben a Red Hot Chilli Peppers száma szólt, majd az együttes Los Angelesben zenélt. Később Snoop Dogg is énekelt a Venice Beachen.

download-2.jpg

A Stade de France-ba visszatérve a Marchand kezében lévő mécsesben lobogó lángot a kontinenseket képviselő hat sportoló fújta el, Bach pedig lezárta az olimpiát.

Az ötkarikás játékok záró ceremóniáját több mint 71 500 néző követte a helyszínen, a 2400 négyzetméteres küzdőtéren zajlottak az este programpontjai. A műsorban 270 fellépő működött közre.

A július 26-án kezdődött játékokon 206 ország 11 110 sportolója vett részt. Magyarország hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen végzett az éremtáblázaton.

Párizs augusztus 28. és szeptember 8. között a paralimpikonokat látja vendégül.
 

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Sport

Párizs 2024: Kezdődnek a 33. nyári olimpiai játékok

Foci és rögbi mérkőzésekkel szerdán elkezdődött a párizsi olimpia, amelynek hivatalos megnyitójára péntek este kerül sor.
Szatmárnémeti

Új kezdet Szatmárnak és térségének

Sikeresen landolt az első, Párizsból Szatmárnémetibe érkezett repülőjárat, melyet pár napon belül a frankfurti járat követ. Tegnap 100 utas érkezett a francia fővárosból a megyeközpontba.
Külföld

Lövöldözés volt egy párizsi kórháznál

Lövöldözés volt egy párizsi kórháznál hétfő délután, a támadásban egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült, az elkövető motorral elmenekült a helyszínről - közölték rendőrségi források. Az ügyben előre kitervelt gyilkosság és emberölési kísérlet miatt indult nyomozás, a feltételezések szerint bűnözők közti leszámolás történt.