Nagykároly

Kiállításokban bővelkedő öt év volt

2018.11.04 - 18:01

Öt évvel ezelőtt jött létre a Vasile Vénig László Fotóklub, azóta számos kiállítás szervezői és résztvevői voltak a tagok, visszahelyezve Nagykárolyt a fotózás hazai és nemzetközi térképére.

Sok éves múltra tekint vissza a fotósmozgalom Nagykárolyban. Az elődök hagyományát ápolva és új utakat, új alkotókat bevonva jött létre öt évvel ezelőtt a Vasile Vénig László Fotóklub, mely amellett, hogy a jelenlegi tagokat segíti, néhai Vénig László nevét és munkásságát viszi tovább, a fotósélet megkerülhetetlen pontjává tette a csapatot országos szinten.

Kiállítások szervezésében éppúgy részt vettek a klub tagjai, mint a különböző nemzetközi expókon. Fontos kapcsolatrendszert építettek ki az elmúlt években, s a nagy országos fotós társaságok is elismeréssel szólnak munkásságukról. Példa erre a nagy múltú nagyváradi Tavirózsa Fotóklub, melynek elnöke, Tóth István is részt vett azon a szombat délutáni alkalmon, ahol a nagykárolyi fotósklub megalakulásának ötéves évfordulóját ünnepelték. Sokan érkeztek az eseményre, melynek első részében, a Carmina Renascentia együttes zenei felvezetését követően, az alkalomhoz kapcsolódó beszédek hangzottak el.

Bikfalvi Zsolt, a fotóklub alelnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd szólt az eddigi megvalósításaikról. Kovács Jenő polgármester arról beszélt, hogy a nagykárolyi fotóklub tagjainak értékes munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy népes közönség érkezett kiállításuk nyitórendezvényére. Dr. Hágó Attila Nándor, a klub elnöke az elmúlt évek munkájáról beszélt, valamint arról, hogy munkájukban igyekeznek névadójuk, Vénig László, Laci bácsi útmutatásait követve haladni.

Tóth István, a nagyváradi fotóklub vezetője azon meggyőződésének adott hangot, hogy Nagykároly egy több szempontból kivételes város. Kivételes, hiszen itt alkotott egy olyan fotós, mint Vénig Laci bácsi, aki különleges, egyedi technikával készítette képeit, s különleges abból a szempontból is, hogy tagjai a legaktívabbnak számítanak országos szinten is.

A beszédeket követően, bemutatták azt a kiadványt, mely azon klubtagok képeit tartalmazza, akik önálló kiállítással már álltak közönség elé. A „Point of Views” elnevezésű album tíz képet tartalmaz a következő fotósoktól: Bikfalvi Zsolt, Csomai Dávid, Enyedi Zsolt, Farkas Alexandra, Dragos Georgescu, dr. Hágó Attila Nándor, Simay Zsolt. A látványos, szépen és igényesen összeállított kiadványból minden jelenlévő kapott egy, vagy akár több példányt, majd a résztvevők átvonultak megtekinteni a kiállítási anyagot.

Tőtős Tímea