A döMIk amatőr színjátszócsoport meglepő, gondolkodásra serkentő előadását vastapssal jutalmazták Nagykárolyban. Péntek este a „Szavak Köztársaságába” vezették el a közönséget.

Újfent furcsa, gondolkodásra serkentő előadással rukkoltak elő a Nagykárolyi Kulturális Központ magyar tagozatos színjátszói. A Szolomájer Tímea vezette döMIk a Mono-lógok című, általuk poli-monodrámának aposztrofált darabot mutatták be pénteken az intézmény Deák Endre nevét viselő termében.

Zongoraszó fogadta a publikumot, míg a rendező „csöves táncot” lejtett, azaz balettmozdulatokat adott elő. A hangulatteremtés fokozódott: a nézőknek ugyan nem kellett fizetniük, ám igen borsos (sok esetben 100 lejnél is nagyobb) összeget igazoló, az előadás címét is tartalmazó nyugtát kaptak a bejáratnál. Szolomájer Tímea, a kör irányítója az előadás megkezdése előtt reflektorfényben szolgáltatott néhány támponttal: a tanítványaival azt járják körbe, mennyire is különbözőképpen értelmezzük az adott szavakat. „Azt hisszük, hogy mikor kimondunk egy szót, a másik is ugyanarra gondol” — mint szóba hozta, ez egyáltalán nincs így. Talán azért, hogy ez tudatosuljon, a „Szavak Köztársaságába” hívta el a nézőtéren ülőket. Ugyanis szavaknak képzeltek el személyiségeket, és mindezt adták elő. Tették ezt Matei Vișniec Cabaretul cuvintelor című műve alapján, még a nyári színis táborozásuk alkalmával. Azóta Szilágycsehben, egy diákszínjátszó fesztiválon mutatták be.

Önálló életre keltek az előadásban az alapfogalmaink, mint például a hallgatás, amely a leginkább elnyomott szavunk — panaszolta —, holott néha többet mond másoknál, a hangosabbaknál. Kiderült az is, hogy a „rossz” szavunk minden kétséget kizáróan rossz alomból származik, már csak a ragaszkodó természete okán is. A ló monológját is hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a „szeretlek” szavunkat nehéz kimondani (kimondanunk). Mindezt felváltva, monológok közepette vázolták fel a színisek, közösen, azaz több szereplő által megjelenítve a „csúnya szavak” „léptek színre”. Igaz, valójában a kitaszított szavak nem jutottak el valódi magasságokig, hanem a színpad előterében adtak számot arról, hogy ők is teljes jogú kifejezéseknek érzik magukat (bár az ezzel járó kötelezettségekről nem óhajtanak tudomást venni).

A közönség hosszas tapssal jutalmazta a fiatalokat.

Lélegzetvételnyi pihenő után következett a látottak közös „értelmezése”. Szolomájer Timi tanítványaival a — sajnos igencsak megcsappant — közönséggel ült szembe. Érzéseikről beszéltek a fiatalok (talán átélhetőbben is, mint az előadásban — a szerző megjegyzése). Ugyanakkor igyekeztek megfelelni azoknak, akik nem értették az előadás egynémely mozzanatát. A vallomássorozat (merthogy aránylag keveset kérdeztek a nézők) tartalmasra sikeredett, sok mindent megtudhattak a jelenlévők. Például hallhattak arról, hogy az adott személyiséghez illő szavak, vagy pont ellenkezőleg, az ellentét kifejezése került egy-egy előadóhoz. A szavak történetét, a jellemrajzát maguknak kellett megalkotniuk még a táborozás alkalmával. Elhangzott továbbá, hogy míg a döMIk amatőr színjátszó csoport előző előadása még inkább összekovácsolta őket (hiszen közösségként vettek benne részt), a mostani az egyedekre fókuszált. Önmagukban kellett szembenézniük a hozzájuk kerül szavakkal, fogalmakkal, életutakkal.

Megyeri Tamás Róbert