Vidék

Ki kell törni az elszigeteltségből

2014.01.03 - 07:52

Lázári község számára az elmúlt időszak egyik legfontosabb feladata a település elszigeteltségből való kilábalása volt, amihez több kilométernyi utat kellett rendbe tenni.

A lázári községvezetés az utóbbi 13 és fél évben azon dolgozott, hogy a település kilábaljon abból az elszigeteltségből, mely az utak rendkívül rossz állapotából adódott. Ezt a célját sikerült is megvalósítania, hiszen sikerült rendbe tenni a Lázárit a környező helységekkel összekötő utakat. Ez mintegy 40 kilométernyi gödörmentes utat jelent Batiz, Mikola, Nagypeleske, Szatmárnémeti irányába — tájékoztatott Lengyel István polgármester. A polgármester elmondása szerint rendkívül fontos, hogy közvetlen kapcsolat jöjjön létre a magyarországi határ menti települések és Lázári község között, mely gazdasági és kulturális partnerségi kapcsolatok kialakítását egyaránt jelenti. A „Közúti sorompó eltávolítása — szilárd burkolatú kapcsolat megteremtése Nagypeleske és Zajta között“ elnevezésű projekt célja, hogy a két település közötti több évszázados kapcsolat egy út formájában is újraéledjen, valamint megkönnyítse a két község lakosainak az együttműködését. Az európai uniós projekt befejezésére jövőre kerül sor, ennek keretében 6290 m útszakaszt fognak átadni: 4500 m aszfaltutat, 1200 m kövesutat, 500 m földutat, valamint 300 méter utat a határtól Zajtáig. Az elöljáró hozzáfűzte még, hogy ennek az útnak a megvalósításával a schengeni csatlakozást követõen ismét egy olyan kapocs jön létre, amely a régi Szatmár vármegye települései között szorosabbra fűzi a már amúgy is meglévõ szálakat, továbbá a kulturális, kereskedelmi, gazdasági együttműködés megkönnyítése mellett a rokoni kapcsolatok ápolását is elősegíti. A projekt megvalósítása 1,5 millió euróba került.

Ivóvízellátás

Lázári évek óta rendelkezik vezetékes ivóvízzel — a községközpont 2007, míg a többi falu 2009 óta. Ez 50 km utcai hálózatot jelent, melyhez 2 tároló is tartozik. Tavaly 620-ról 800-ra emelkedett a hálózathoz csatlakozott háztartások száma, a cél az lenne, hogy mind az 1818 háztartás kapcsolódjon rá a vízhálózatra. 2013-ban az önkormányzat támogatta a lakosokat abban, hogy csatlakozhassanak az utcai hálózathoz, így 1300 lej helyett csak 256 lejt kellett kifizetni, ami magának az aknának a megvételét jelentette, ugyanakkor mindenik családnak magának kellett kiásnia az árkot. Minden kedvezmény ellenére azonban sokan még így sem éltek a lehetőséggel.

Szennyvízhálózat

Több más szatmári községhez hasonlóan, Lázáriban is megkezdték a szennyvízhálózat kiépítését tavaly júniusban, a 2007—2013-as finanszírozási alap segítségével. A munkálatokat az Apaserv végzi a településen, a kivitelezést június 30-ig kell befejezni. A projekt keretében 13 650 m utcai szennyvízhálózatot hoznak létre — ennek jelentős része már elkészült —, 3 átemelő szivattyúházat, valamint 4500 m csatlakozóvezetéket, mely a szatmári szennyvízhálózatra közti Lázárit. A szivattyúházak közül egy már készen van. Az utakat a munkálatok befejeztével igyekeznek eredeti állapotukba visszahozni, ami azt jelenti, hogy újraaszfaltozzák őket.

Megvalósítások

Tavaly sikerült az önkormányzat saját költségvetéséből befejezni a lázári kultúrotthon felújítását. 110 ezer lejt költöttek az épületre 2012-ben, míg 2013-ban szintén ennyibe kerültek a munkálatok. Teljes felújítást hajtottak végre, mellékhelyiségekkel és felszerelt „konyhával” — víz, hűtőház, bútorzat stb. — látták el az intézményt, így bármilyen kulturális esemény vagy akár lakodalmak is szervezhetők az épületben. Lakossági kérésre alacsony feszültségű villamos hálózatot kapott föld alatti vezetéken keresztül a Crişan és az Állomás utca, valamint 23 ezer lejért bővítették a kispeleskei villanyhálózatot is. A településen az óvoda épülete okoz gondot, melynek tatarozására 2011. december óta van engedélye a hivatalnak. Nagy szükség lenne a munkálatok befejezésére, hiszen 4 csoportot, azaz 80—90 gyermeket érint az óvoda sorsa. A felújítás kormányprogramon keresztül valósulna meg, azonban az önkormányzat még nem kapta meg a felújításhoz szükséges összeget. (Önrész 20% lenne.)

Adók, illetékek

Lengyel István polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy a 2014-es esztendőre nem emelték meg a helyi adók mértékét, azonban néhány szolgáltatás díját kénytelenek voltak drágítani, hiszen az önkormányzat nyolcéves szerződést kötött a Florisallal, így a számlát ki kell fizessék. A szemétdíj esetében a 2008—2009-es időszakban a fizetendő összeg 30 lej volt személyenként, ami igencsak soknak bizonyult, viszont a szemét is sok volt, így 50%-kal az önkormányzat egészítette ki a szolgáltatásért járó díjat. A 2010—2012-es időszakban új díjfizetési módszerrel próbálkoztak, eszerint 7 lejt kellett fizetni kukánként, így viszont rengeteg szemetet a mezőre hordtak a lakosok. 2013-ban változtattak a rendszeren: 40 lejt fizetett az egyszemélyes háztartás, 70 lejt a kétszemélyes háztartás, míg 100 lejt a három- vagy többtagú háztartás. Idén annyi változás lesz a szemétdíjat illetően, hogy 70 lej helyett 90 lejt, 100 lej helyett pedig 120 lejt fizetnek majd az érintettek. A polgárőrség díja is emelkedik: lakott lakóházak esetében az eddigi 25 lej helyett 50 lejt kell fizetni, a lakatlan lakóházak esetében pedig 15 lej helyett szintén 50 lej lesz ezentúl a kifizetendő összeg. A polgármester elmondta, a község tulajdonát képező ravatalozó szolgáltatási díját is emelni fogják idén, így lázári lakos esetében 150 lej helyett 200 lejt, nem lázári lakos esetében pedig 200 lej helyett 300 lejt kell majd fizetni.

LEADER-pályázat

Lengyel István arról is tájékoztatott, hogy két LEADER-pályázatot készítettek 2013-ban. Egy 75 ezer euró értékű pályázatot meg is nyertek, már csak a közbeszerzést kell lebonyolítani. Ezáltal öt klímaberendezést, valamint egy multifunkcionális gépet vásárolhatnak, mely alkalmas lesz az árkok takarítására, hóeltakarításra stb. Egy másik, 15 ezer eurós pályázat sikeres elbírálása esetén játszótéri felszerelést vásárolhatnak Lázári központi parkjába.

Kinczel Tünde