Bár a teljes kerettel utazott el el pénteken Dan Fleşeriu, a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának a vezetőedzője mégsem tudja pontosan, kit küldhet majd pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC elleni találkozón. Már a játékosügynökök is beleszólnak a felállásba.
Nagyon nehéz helyzetbe került a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata, miután a klub vezetősége negyedik hónapja nem fizette ki a játékosokat. Ráadásul, az ügynökeik sem kapták meg a jutalékukat, így Dan Fleşeriu vezetőedző nehezen tud majd felállítani egy csapatot a mai bajnoki találkozón, amelyet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC ellen játszik a VSK. Az ügynökök ugyanis megtiltották játékosaiknak, hogy pályára lépjenek.
Sajnos az elmúlt napok edzései is ennek a jegyében zajlottak, a hangulat feszült. Ilyen körülmények között talán csak az lehet az egyetlen cél a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban, hogy a VSK ne fusson bele egy újabb csúfos vereségbe (másfél héttel ezelőtt az Aradi ICIM otthonában harminc ponttal kapott ki a szatmári együttes).
„Nyilván, mi nyerni szeretnénk. De nem lehet úgy készülni egy meccsre, hogy közben azon jár az eszed, hogy mikor kapod meg megérdemelt fizetésedet. Voltak edzések, a lányok megígérték, mindent beleadnak ezen a meccsen, de nem lehetnek nekem sem elvárásaim, ha velük nem törődik senki. Ráadásul nem is tudom, kire számíthatok ezen a bajnokin, mert a játékoskeret fele tiltás alatt van, az ügynökeik nem engedik, hogy pályára lépjenek az elmaradt jutalékok kifizetése miatt” – panaszolta Fleşeriu.
A VSK egyébként csak tavaly tudott győzni a háromszékiek otthonában, akkor viszont a Sepsi BC csak ifijátékosokkal szerepelt a bajnokságban, és nyeretlenül az utolsó helyen zárta a pontvadászatot. Amikor erős felállásban küzdöttek a bajnoki pontokért a szentgyörgyi „zöld–fehérek”, akkor a minden Sepsi–VSK találkozót a kovásznaiak nyertek. „Most is olyan erős a játékoskeretük, mint két évvel ezelőtt, mielőtt a megszűnés szélére sodródott az egyesület. Mi is erősek vagyunk, itt lenne az ideje, hogy így verjük meg egyszer a szentgyörgyieket. Viszont a körülményeinket tekintve, nem hiszem, hogy erre most sor kerülhet” – tette hozzá a VSK szakvezetője.
A Nemzeti Liga 15. fordulójának találkozóját szombaton 18 órától rendezik Sepsiszentgyörgyön. Mint arról korább beszámoltunk, az őszi forduló utolsó meccsét a nemzetközi (FIBA) kitűzővel rendelkező, 32 éves piteşti-i Mircea Şerban, illetve a 46 éves târgoviştei Alexandru Anica bírók fogják irányítani. Megfigyelő: a bukaresti Alina Moanţa. A találkozó előtt a szatmári lányok a táblázat 3. helyén állnak (25 pont), míg a háromszékiek az ötödik pozíciót foglalják el (22 pont).
Nemzeti Liga, 15. forduló
Szombat
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC – Szatmárnémeti VSK
Bukaresti Olimpia – Brassói Olimpia
Temesvári Danzio – Nagyváradi U VSK
BCT Alexandria – CSM Târgovişte
Marosvásárhelyi Nova Vita – Gyulafehérvári CSU
Hétfő
Kolozsvári U – CSM Sportul Studenţesc
Már lejátszották
Aradi ICIM – Rapid 89–39.
Fotó: Dan Bale