A pálinkalovagok után a várlovagok is megjelentek Szatmár megyében. Emlékszünk még, az első pálinkafesztiválon az akkori parlamentereket és a megyei tanács vezetőit avatták pálinkalovagokká, ma sem tudjuk, hogy milyen érdemekért. Azok, akik funkcióban maradtak, a következő pálinkafesztiválon is lovagokként jelenhettek meg, akik elvesztették tisztségüket, helyükre az újak léptek, akár a csatában elesett harcosok helyére az ifjú bakák. A vasárnap Erdődön megjelent várlovagok is funkciójuk révén kaptak palástot, mint a sárga veszedelem képviselői. A fegyverforgatásban aligha tudnának jeleskedni, mint ahogy nem igazán tudnák bizonygatni bajvívásban szerzett tudásukat sem. Mi vár vajon ezekre a magukat önkéntesen kinevezett lovagokra, mert minden bizonnyal egyszer majd őket is legyőzi valaki. A lovagi szabályok szerint a legyőzött átadja fegyvereit, páncélját a győztesnek. A lovagi torna istenítéletként is szolgál. A párbajok tétje sok esetben élet vagy halál volt, a végtisztesség sem maradt el, hiszen a lovagokat a várban temették el. Mennyire idegen ez a történet a mai lovagtörténetektől. Erdőd nevéről, ha bárhol elhangzik a világon, mindenkinek Petőfi Sándor és Szendrey Júlia jut eszébe, az erdődi várról pedig a Károlyi család vagy azok a Drágffyak, akiket Hunyadi Mátyás emelt nemesi rangra, és sokat tettek a reformáció elterjesztéséért. Mit kap ma egy Erdődre érkező turista? Egy csak román nyelvű feliratokkal ellátott várban, egy csak románul beszélő idegenvezető elmondja azt, amit betanult — kérdésekre nem tud felelni —, és ezzel le van zárva a történelem, ki van merítve Erdőd. A turulmadár, ha véletlenül erre járna egy turistacsoport vezetőjeként, messze elkerülné ezt a tájat — mint ahogy az igényes turisták is azt teszik —, és elkezdené találgatni: ki cserélte el ezt a népet?

 Elek György