Szatmárnémeti

Kézművesség és nyári táborok gyerekeknek

2014.07.17 - 13:31

Két éve alakult meg a szatmárnémeti székhelyű Borókagyökér Egyesület, ami azóta is rendszeres foglalkozásokat tart a gyermekek számára, nyáron pedig táborozási lehetőséget biztosít. A foglalkozások során régi magyar mesterségekkel ismerkednek a részvevők.

 

A Borókagyökér Egyesület székhelye, az ún. Szejke-tanya a megyeközpontból Nagykároly irányába kivezető út mentén közelíthető meg, ahol több hektárnyi területen van lehetőségük a gyerekeknek a kibontakozásra, legyen szó akár kézműves-foglalkozásról, akár nyári táborról. Itt kezdődött minden, hiszen az alapítók fejében is itt fogalmazódott meg a gondolat egy egyesület alakítására és rendszeresített foglalkozások megszervezésére. „Igény volt a saját gyerekeink részéről ezekre a foglalkozásokra, majd a gyerekeink ismerősei és azok ismerősei is mind jönni akartak. Így elkezdtük” — emlékszik vissza a kezdetekre Szejke Judit, az egyesület egyik alapító tagja. Az idő múlásával egyre bővült a foglalkozások köre, s nem csak a gyerekek száma nőtt meg, hanem azon segítők száma is, akik különféle mesterségekre, technikákra tanítják a kicsiket, akik ezáltal megőriznek valamit magyarságukból, továbbvisznek egy-egy ősi hagyományt. A foglalkozások részvevői Dávid Attilától a bútorfestés, Szász Ildikótól a gyöngyfűzés, Keresztes Zoltántól a fafaragás, Lévai Józseftől a bőrdíszművesség, Besenyődi Klárától a csipkekészítés fortélyait tanulhatják meg, míg Miclăuş Vasile és Miclăuş Judit programfelelősök és koordinátorok, Veress Adél óvónő játékkoordinátor, Barbara Beáta mesemondó, Veress Ádám, aki ugyan nem szakács — de istenien főz —, a gyerekek gasztronómiai ismereit bővíti az együttfőzések során. Az egyesület elnöke Szejke Vilmos, ugyanakkor nem maradhat ki a sorból felesége, Szejke Judit sem, aki szintén a koordinációs feladatok elltásában segédkezik, de ugyanúgy kiveszi a részét a gyerekekkel való foglalkozásokból is. A kicsiknek a finom házikenyeret — természetesen kemencében — Boross Jolán süti, míg Varga Tibor, az egyesület „főfüstjelfelelőse”, aki mindent előkészít a közös foglalkozásokhoz. A néptáncot a gyerekek Ludescher Ivettől, valamint Kása Zsolttól és Kása Melindától tanulják el. És hogy ez a sokféle ember hogyan tud mégis együttműködni? Egy titkuk van: szeretik a gyerekeket. Ezt vallják, és eszerint is végzik feladataikat. „Ötletelnek”, szervezkednek, megvalósítanak. Mindenki hozzátesz egy kicsit, besegít, ahol tud, végül összeáll az egész, a gyermekek pedig időről időre szívesen mennek vissza a Szejke-tanyára, akár tojást festeni, akár madárházat építeni, vagy éppen sátortáborozni. Szejke Judit azt vallja, a gyerekeknek nem kell száz és száz dolgot megtanítani, elég egyet, ha azt magukkal viszik, a későbbiekben is gyakorolják. Az egyesületben a fő hangsúly természetesen a népi hagyományok ápolásán, kézművestermékek előállításán van. A Borókagyökér Egyesület tagjai rendszeresen részt vesznek különféle vásárokon, rendezvényeken, ahova meghívásos alapon jutnak el. Ide azonban nemcsak a saját maguk által készített termékeket viszik el, hanem olyan kézművesekét is, akik valamilyen okból nem tudnak részt venni az eseményen. Azt vallják: a legfontosabb annak a hídnak a megteremtése, amely összeköti a kézművest a vásárlóval. Találjon gazdára a kézműves által készített szép tárgy, ami a mestert további munkára ösztönzi, hiszen ez az egyetlen módja, hogy ne haljanak ki az ősi szakmák!

Nyári táborok

A Szejke-tanya idén is többféle tábornak ad otthont, melyre főként a 7–18 éves gyerekek jelentkezését várják. Augusztus 3–9., valamint 17–23. között kézműves hetek lesznek, amikor a gyerekek bútorfestést, fafaragást, gyöngyfűzést, kosárfonást tanulnak, népi gyermekjátékok és néptáncok kíséretében. A közeljövőben rendszeres kézműves-foglalkozások megtartását is célul tűzték ki, jelenleg általában havonta egyszer van ilyen rendezvényük.