A nyolcadik forduló mérkőzéseit rendezik szerdán a férfi kézilabda Nemzeti Ligában, a Szatmárnémeti VSK pedig alsóházi rangadót játszik idegenben, a Fogarasi CSM otthonában.
A két alakulat csoporttárs volt az elmúlt idényben a másodosztályban, a Brassó megyei csapat pedig az első helyről kvalifikálta magát az élvonalba. A szatmáriak viszont osztályzót játszottak, ezt elveszették, de a megfelelő létszám hiányában a VSK-val egészítette ki a Nemzeti Ligát a román szövetség. Gyakorlatilag két és fél hét állt a szatmáriak rendelkezésére, hogy egy élvonalbeli játékoskeretet hozzanak össze. Ez nem nagyon sikerült, de úgy tűnik, hogy Várady Gyula vezetőedző irányításával a csapat még nem futott bele nagy különbségű vereségbe. 174–212 a VSK gólkülönbsége hét bajnoki után, ezzel szemben a fogarasiak csak 153 gólt dobtak és 204-et kaptak. Ezzel a brassóiak állnak az utolsó helyen, de ugyanakkor arra enged következtetni, hogy Várady jobban összeállította a csapatot, mint fogarasi vetélytársa. A szerdai ellenfélnek az egész nyári szünet a rendelkezésére állt, hogy nemzeti ligás csapatot állítson össze. Egyelőre úgy tűnik, sikertelen munka volt, ugyanis még nem sikerült megszorongatni egyik ellenfelét sem.
A számok tükrében egy jó mérkőzés várható, amelynek a végén legalább egy csapat megszerezheti első idénybeli pontját. Reméljük, a VSK lesz az...
Férfi kézilabda, Nemzeti Liga, 8. forduló
Kedd
Székelyudvarhelyi KC – Bukaresti CSM
Szerda
Fogarasi CSM – Szatmárnémeti VSK
Dunărea Călărași – HC Vaslui
Temesvári Poli – Tordai Potaissa (16 óra, TVR 2)
CSU Suceava – CSM Focșani
Konstancai HC Dobrogea Sud – Bukaresti Dinamo (18.30 óra, Digi Sport, Dolce Sport)
Csütörtök
Resicabányai HC Adrian Petrea – Steaua (16 óra, TVR 2).