Immár 45. alkalommal szervezik meg a közel egy hónapon át tartó nemzetközi zenei fesztivált, amelynek nyitókoncertje szeptember 29-én, csütörtökön 19 órától a Filharmónia nemrégiben megújult termében várja a bérleteseket.
Az idei Szatmári Zenei Napokat egy nagyszerű szimfonikus hangversennyel indítják, amelynek keretében Paul Mann brit karmester vezényel, Petrus Bölöni Áron pedig szólistaként, csellójátékával nyűgözi le a közönséget.
Műsoron Franz Schubert 4. c-moll „Tragikus" szimfónia, D. 417 művét, illetve Antonín Dvořák h-moll csellóverseny, op. 104 darabját hallhatja majd a szatmári közönség.
A művészekről
Paul Mann brit karmester rendszeresen fellép Európában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és a Távol-Keleten, jelenleg pedig a Lvivi (Lembergi) Nemzeti Filharmonikusok vezető vendégkarmestere.
Számos alkalommal vezényelt az Egyesült Államokban, ahol gyakori meghívottja volt a New York City balett társulatnak, akikkel fellépett a Lincoln Centerben, Washingtonban és Los Angelesben. Gyakran vendégszerepel Ausztráliában is. Az 1998-as Donatella Flick Karmesterverseny győzteseként került a nemzetközi figyelem középpontjába. Ennek eredményeként a Londoni Szimfonikus Zenekar segédkarmesterévé nevezték ki, nem sokkal ezután debütált a Londoni Szimfonikus Zenekarral, akikkel karöltve két projektben is részt vett a Centenáriumi Duke Ellington Koncerten a Barbican Hallban, Wynton Marsalis közreműködésével.
A legendás Deep Purple rock együttessel két koncerten vettek részt Jon Lord Zenekari koncertjét adva elő. A projekt keretében negyven alkalommal koncertezett Európa-szerte, Dél-Amerikában, Mexikóban és Japánban. Elkészítette Jon Lord koncertjének első stúdiófelvételét a Liverpooli Királyi Filharmonikus Zenekarral, a zeneszerzővel és a szólistákból álló sztárgárdával közösen. 2014-ben koncerttel emlékezett meg a 2012-ben elhunyt Jon Lordra, amely a Royal Albert Hallban került megrendezésre.
2008-ig a dániai Odense Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt. Számos felvételt készített a legkülönbözőbb repertoárokból, olyan kiadókkal, mint a Bridge, a Warner Classics, a Da Capo és az EMI. A Toccata Classics lemezkiadónál felvett hanganyaga huszonötnél is több lemezfelvételből áll, amelyek igen ritkák, és korábban még nem kerültek felvételre.
Ami szólista Petrus Bölöni Áront illeti, Nagyváradon született zenész családban. Hétéves korában kezdett gordonkázni és már 11 évesen felvették a budapesti Bartók Béla Művészeti Iskolába. 2008-ban a Starker János csellóversenyen II. díjat, a Kertész Ottó Országos csellóversenyen III. díjat és az Anima Musicae kamarazenekar tagjaként Príma Junior díjat nyert. 2010 júniusában felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Tanulmányai során szólistaként fellépett Romániában a nagyváradi, a szatmárnémeti és az aradi filharmóniával, valamint a zuglói filharmonikusokkal, a Budapesti Duna Szimfonikusokkal, az Anima Musicae Kamarazenekarral, illetve a Santander Kamarazenekarral is.
Részt vett kamarazenei fesztiválokon Magyarországon, Romániában, Németországban, Svájcban, Hollandiában, Olaszországban, Szlovákiában, Spanyolországban és Kínában. 2012-ben az olaszországi és a svájci kamarazenei turné alkalmával Martha Argerich zongoraművésszel és Legocky Hosszú Géza hegedűművésszel lépett fel. 2013 áprilisában a szardíniai Sassariban Sir James Galwayvel, Baráti Kristóffal és az Anima Musicae Kamarazenekarral szerepelt egy színpadon. 2013 óta részt vett a Holland Music Sessions Fesztiválon, a Santander Fesztiválon, a Pommersfelden Nemzetközi Akadémia- és Nyári Fesztiválon.
2016-ban mesteri diplomát szerzett Perényi Miklós osztályában, 2019-ben pedig beválasztották a Magyar Rádió Zenekarába. 2020-ban felvételt nyert a Malmői Zeneakadémiára, ahol Andreas Brantelid irányítása mellett tanult.
Hírszerkesztő