A Szatmárnémeti Olimpia FC nem játszik a play–out csoport első fordulójában.
Pénteken megkezdődnek a labdarúgó Liga 2 rájátszásának a mérkőzései, a Szatmárnémeti Olimpia FC pedig az alsóházi, úgynevezett play–out csoportban érdekelt. Az alapszakaszt a hetedik helyen záró alakulat a rájátszást csoportelsőként kezdi, ugyanis az alapszakaszban összesen 21 pontot gyűjtött össze a szériában szereplő csapatok ellen.
Mint ismeretes, Csik Tibor vezetőedző legénysége nem játszik az első fordulóban, ugyanis az ellenfél, a FC Universitate Craiova visszalépett a bajnokságból az alapszakasz visszavágó fordulói idején. Akkor minden mérkőzését elvesztette 3–0 arányban, és azokat az eredményeket a Román Labdarúgó–szövetség áthozta a play–out csoportban, azonban a rájátszásban nem szerepelnek az olténiaiak. Ez azt jelenti, hogy az Olimpia FC és a többi csapat sem kap három pontot a FCU Craiova ellen programált meccsről.
A play–out csoportban így pénteken csak két mérkőzést játszanak. A CS Mioveni a Minerul Motrut fogadja, míg az Aradi UTA a Nagyváradi FC Bihor vendége lesz.
Az élvonalban való feljutásért küzdő hat csapat a play–off szériában szerepel, ahol CS Universitatea Craiova – FC Olt Slatina, Besztercei Gloria – CSM Râmnicu Vâlcea, Marosvásárhelyi ASA – Resicabányai Metalul meccseket rendeznek.
Táblázatok
Liga 2, 2-es Csoport, Play–off
1.
CSU Craiova
10
5
2
3
13–10
17
2.
Gloria
10
4
4
2
11–9
16
3.
Marosvásárhely
10
4
3
3
10–8
15
4.
Metalul
10
4
1
5
10–11
13
5.
Vâlcea
10
3
3
4
9–11
12
6.
FC Olt
10
2
3
5
5–9
9
Liga 2, 2-es Csoport, Play–out
1.
Olimpia
10
6
3
1
14–6
21
2.
Mioveni
10
6
2
2
16–9
20
3.
FC Bihor
10
4
3
3
11–9
15
4.
UTA
10
3
3
4
10–11
12
5.
Motru
10
2
2
6
12–13
8
6.
FCU Craiova
10
1
3
6
5–20
6