Sport

Kezdődik a negyedik forduló

2016.08.12 - 08:00

Ma kezdődik a labdarúgó Liga 1 negyedik fordulója. Az első mérkőzésen, egyben az etap legérdekesebb találkozóján az FC Botoşani a tavalyi második helyezett Bukaresti Steaua csapatát fogadja este 9 órától.

Leo Grozavu fiai készen állnak arra, hogy véghez vigyék a forduló meglepetését, és pontot vagy pontokat szerezzenek a fővárosiak ellen. Laurenţiu Reghecampf legényei eddig veretlenek a bajnokságban, az első fordulóban nem léptek pályára, viszont a következő két játéknapon előbb a Viitorult győzték le 3-1-re, majd a Concordia Chiajna ellen hozták a kötelezőt 1-0-ra. A piros-kékek kedden a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének első mérkőzésén lépnek pályára a Manchester City ellen. Ennek ellenére a bukaresti klub a csapat összes nagyágyúját magával vitte a moldvai kiszállásra. Ott lesz Botoşani-ban az új szerzemény, Florin Tănase is, aki 1 500 000 ezer euróért érkezett a napokban Reghecampf csapatához a Konstancai Viitorultól. A forduló másik vonzónak tűnő találkozóját a Pandurii Târgu Jiu csapata vívja majd a Miriuţă László vezette Kolozsvári CFR ellen. Az olténiai csapat a második helyen található a tabellán 7 ponttal, míg az erdélyiek továbbra is faragni próbálnak 6 pontos büntetésükből, melyből négyet már sikerült ledolgozni. Péntek: FC Botoşani – Steaua (21 óra). Szombat: Concordia – Gaz Metan (18.30), Astra – ACS Poli (21). Vasárnap: Pandurii – CFR (18.30), Viitorul – ASA (21). Hétfő: CSU Craiova – CSMS Iaşi (18.30), Dinamo – FC Voluntari (21)