Pénteken megkezdődik a labdarúgó OTP Bank Liga 2012/13-as szezonja, az első fordulóban rögtön rangadót is rendeznek, ugyanis a címvédő Debreceni VSC a legutóbbi idényben bronzérmes Győrt látja vendégül.
A találkozó esélyese a DVSC, amely veretlenül zárta az előző idényt, legutóbb még a 2010/11-es szezon utolsó fordulójában, saját közönsége előtt a Haladástól kapott ki hazai porondon.
A szezon nyitómérkőzésére Szombathelyen kerül sor pénteken: a Haladás az újonc Eger együttesét látja vendégül. A Vas megyei alakulat szintén remek sorozatot tudhat magáénak, ugyanis hazai pályán tavaly novemberben – éppen a Debrecentől – szenvedett legutóbb vereséget.
A másik pénteki összecsapáson az elmúlt idényben rendkívül gyengén szereplő, 13. helyen záró Újpest a Diósgyőrhöz látogat, amely főként hazai környezetben veszélyes ellenfeleire. Mindkét csapatot új vezetőedző készíti fel, Diósgyőrben Sisa Tibor, Újpesten pedig a belga Jos Daerden ül a kispadon.
Az egyéves másodosztályú „kitérőt” követően ismét a legjobbak között szereplő MTK a Kaposvárt fogadja a Hidegkuti Stadionban.
OTP Bank Liga, 1. forduló
Péntek
Haladás Sopron Bank – Egri FC (17.45 óra, magyar Sport 1)
Diósgyőri VTK – Újpest FC (20 óra, Duna Tv).
Szombat
MVM Paks – Pécsi MFC-Matias (17.45 óra, magyar Sport 1)
Debreceni VSC-TEVA – Győri ETO FC (20 óra, Duna Tv)
Ferencváros – Kecskeméti TE (21.30 óra, magyar Sport 1)
Vasárnap
MTK Budapest – Kaposvári Rákóczi
FGSZ Siófok – Budapest Honvéd
Videoton FC – Lombard Pápa Termál FC (19.15 óra, magyar Sport 2)
Szöveg: MTI