Szatmárnémeti

Kezdődik a gyűjtés az élelmiszerbanknak

2025.12.02 - 17:45
Karácsonyi csomagot kapnak az adományokból a rászorulók.

A szatmárnémeti Maurer Alapítvány idén is segít a nagyváradi jótékonysági szervezetnek, az Élelmiszerbanknak.

Tartós élelmiszerek gyűjtéséről szól az első szakasz, Szatmárnémetiben az akció december 5. – 7. között zajlik majd, az alapítvány önkéntesei a károlyi úti Lidlben és a Corvinilor utcai Kauflandban lesznek jelen és tájékoztatják az embereket az adakozási lehetőségről.

Az akció mottója: „Együtt jót tehetünk. Együtt reményt adhatunk.”

hirek/2025/februar/0219-mrrptvnytlszts/maurer-alapitvany-minden-nap-szolgal-az-eteloszto-auto-16.jpg

Ami a két nap alatt összegyűl, a karácsonyt megelőző időszakban kerül majd kiosztásra Szatmár megyei rászorulók között. Maurer Róbert az alapítvány elnöke elmondta, tavaly több mint 300 rászoruló család és személy részesült az adományozóknak köszönhetően tartós élelmiszerekből álló csomagban, idén ennél több helyre szeretnének az élelmiszer-adományokkal eljutni.

Minden adomány számít, hangsúlyozta Maurer: az összegyűjtött élelmiszerek által melegebb és méltóságteljesebb ünnepi időszakot biztosítható a szegények számára is.

Hírszerkesztő
(Fotók: friss.ro / archív)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Mennyi lesz idén a fenyőfa?

December elején kezdődnek a fenyőfavásárok a szatmári piacokon.
Szatmár megye

Megkezdődött a Maurer Alapítvány Legyél Te is Mikulás! kampánya

Legyünk egy napra Mikulások, és varázsoljunk örömöt a gyermekek életébe! mottóval szerveznek gyűjtést a rászorulók javára.
Szatmárnémeti

A vásárnyitás előtti utolsó simítások

Péntek délután nyit a szatmárnémeti karácsonyi vásár, minden a helyén a helyszínen.