Szatmárnémeti

Kezdődik a bölcsődei iratkozás

2021.06.23 - 11:37

Ahhoz, hogy a tanügyminisztérium szeptemberben átvegye a közigazgatása alá a bölcsődéket, amint azt a törvény előírja, a tárca büdzséjének kiegészítésére van szükség, jelentette ki Sorin Cîmpeanu miniszter, aki szerint az év utolsó négy hónapjára körülbelül 150 millió lej szükséges ezek működtetésére. Az oktatási törvény előírja, hogy idén szeptembertől be kell vonni az oktatási rendszerbe a bölcsődéket, azaz át kell venni azokat közigazgatásilag a helyi önkormányzatoktól, adta hírül az Agerpres. Jelenleg a bölcsődékben 22 000 gyermek van, de ősztől növekszik a bölcsődei helyek száma. Ahhoz, hogy a bölcsődéket átvegye, a tanügyminisztériumnak rendelkeznie kell a működtetésükhöz szükséges összeggel, tehát költségvetés-kiegészítésre lesz szükség, magyarázta Sorin Cîmpeanu miniszter a B1 TV műsorában, hozzátéve: elválik majd, hogy tényleg megtörténik-e az átvétel, vagy pedig kénytelenek lesznek elhalasztani az intézkedést. Cîmpeanu ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az országos helyreállítási terven (PNRR) keresztül 110 új bölcsődét fognak építeni, és értékelte a fejlesztési minisztérium ilyen irányú erőfeszítéseit.

Kevés a bölcsőde

A bölcsődék kérdése hazánkban sok embert érint, hiszen a munkába visszaálló kisgyerekes szülőknek komoly fejtörést okoz, mihez is kezdjenek kétéves gyerekeikkel, mivel az óvodába hároméves kortól lehet beíratni őket. Az is köztudott, hogy nagyon kevés bölcsődei hely van, emiatt is jó hír, hogy a kormány bölcsődeépítési projektet dolgozott ki. Szatmárnémetiben jelenleg 9 bölcsőde üzemel, melyekben összesen 370 hely van. Ehhez adódik majd hozzá remélhetőleg az a létesítmény, melyet Cseke Attila fejlesztési miniszter ígért meg. A leendő bölcsőde a Poligunului (Lőtér) utcában kap majd helyet, és 100–110 gyerek befogadására lesz alkalmas. A 3 emeletes létesítményben 6 csoport kap majd helyet, tájékoztatott korábban Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.

Kezdődik a beiratkozás

Mindaddig azonban, amíg az új bölcsődék megépülnek, a meglevő helyekre lehet beíratni június 30-ig az apróságokat. A beiratkozási kérelmek letölthetők a polgármesteri hivatal honlapjáról (primariasm.ro/crese), vagy átvehetők személyesen a bölcsődékben. Ugyanitt megtalálhatók a beiratkozás feltételei is, és hogy a beiratkozási sorrend felállításában az fog számítani, hogy egyedül neveli-e valamelyik szülő a bölcsibe szánt gyereket, avagy ha ketten vannak, mindketten dolgoznak-e.
A családok által összeállított dossziékat munkanapokon 10 és 13 óra között azoknál a bölcsődéknél kell majd leadni, ahová járatni szeretnék a gyereket. A dossziék kiértékelésére július 5. és 8. között kerül sor, az eredmények pedig a bölcsődékben lesznek kifüggesztve július 9-én. Szeptember 1. és 3. között kerül sor az eredmények megerősítésére, végleges eredményekre pedig szeptember 7-én lehet számítani.
Ha a gyerek számára biztosított a bölcsődei hely, közösségben való tartózkodásról szóló orvosi igazolás szükséges ahhoz, hogy elkezdhessen oda járni. Ha év közben felszabadulnak bölcsődei helyek, a legmagasabb pontszámmal rendelkező következő gyerekek foglalhatják el azokat.

Elérhetőségek

Bővebb információk a folyamattal és az egyéb szabályokkal, a bölcsődei életre vonatkozó helyi és központi rendelkezésekkel kapcsolatosan a [email protected] e-mail-címen vagy a 0261.714.195-ös és a 0261.714.196-os telefonszámon kérhetők, ezeken a DAS illetékesei válaszolnak a hívóknak. A fenti weboldalon a bölcsődék elérhetőségei is megtalálhatók, ezeken is érdeklődhetnek a szülők, ha valami nem világos számukra.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nagy bölcsőde épül a kicsiknek

Elkezdődött a szatmárnémeti Iuliu Coroianu utcai „nagy bölcsőde” építése Szatmárnémetiben. Ennél jobb helyen nem is épülhetne. Lesz párja is, a Golescu híd bal parti lábánál.
Szatmárnémeti

Kezdődik a bölcsődei beiratkozási időszak

Három intézmény foglalkozik szatmárnémeti bölcsőde-üzemeltetéssel. Vannak református, római katolikus és „városi” bölcsődék. Mindegyikben május 27-én kezdődik a beiratkozási időszak a 2024/2025-ös bölcsődei évre.
Szatmárnémeti

Bővül a magyar bölcsődei helyek száma

Ősztől több a magyar anyanyelvű gyerekek számára megfelelő bölcsődei hely lesz Szatmárnémetiben. A Szamos bal partján lakóknak lesz közel az új magyar kisdedóvó.