Sport

Kezdődhet az edzőtábor, ketten mentek a válogatotthoz

2015.08.02 - 11:55

A Szatmárnémeti FC Olimpia szakmai stábja legtöbb 24 játékost visz magával a hétfőn kezdődő hatnapos edzőtáborba, míg Chivarit és Tilingert meghívta a román szövetség a korosztályos válogatottba.

Vereséget szenvedett a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata az edzőtábor előtti utolsó barátságos mérkőzésen, így a Liga 2-es bajnokságra való alapozás első felvonását négy győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel zárta Csik Tibor vezetőedző legénysége. Vagyis a szakvezetésnek volt alkalma, hogy kiválogassa az ifik közül azokat, akik helyt állhatnak teljesítményben és erőnlétileg is egy másodosztályos felnőtt bajnokságban.

Szombat délután a Bihar megyei harmadosztályos együttes, a Fugyivásárhelyi FC látta vendégül a szatmáriakat. Csik Tibi 21 fős keretében 12 ifi játékos kapott helyet. Így korán, már a 7. percben vezetést szerzett a hazai alakulat, miután a szatmári védelem elmélázott egy beívelt szabadrúgásnál. Ezt követően a szatmári kapusoknak kevesebb dolga akadt, míg túloldalt az Olimpia támadásainak a befejezése eredménytelen volt. Ráadásul a 60. percben emberhátrányban maradt a szatmári alakulat Heil kiállítása miatt, de Csik Tibi legényei még nem adták fel a harcot. Gólt viszont nem sikerült rúgni, így a Liga 3-ban szereplő csapat 1–0-ra győzött.

„Úgy gondolom, hogy a csapatom játékára még mindig kihat a klub pénzügyi bizonytalansága. Most elsősorban a koncentrációval volt a gond, mert a befejezésnél elég sokat rontottak a fiúk. Gyakorlatilag az ellenfél egyetlen veszélyes támadását váltotta gólra” — mondta lapunknak Csik Tibi, aki csapatával hétfő reggeltől edzőtáborba vonul. A központosított felkészülés azonban — anyagi megfontolásból — helyileg történik majd. Mivel a klub vezetősége kérte az Olimpia Hotellel való szerződésbontást, ezért az Aurora Hotelben fog megszállni a játékoskeret.

Mint arról beszámoltunk, a Szatmár Megyei Tanács szerint az Olimpia Hotel bérlése drága volt a klubnak, ezért költöztették ki onnan a csapatot. A szálló tulajdonosa viszont hangsúlyozta, a klub jelentősen spórolt az idő alatt, amíg a megyén kívülről érkezett játékosait itt szállásolta el, ugyanis az Aurora Hotelben sokkal nagyobbak a tarifák.

A hétfőn kezdődő összetartásra egyébként legtöbb 24 játékost hív meg Csik Tibi. Ugyanakkor két játékos, Denis Chivari és Tilinger Dániel Bukarestbe utazik, ugyanis meghívást kaptak a 18 éven aluliak válogatottjának edzőtáborába. Az Olimpia többi játékosa idehaza napi két edzéssel készül majd az augusztus 29-i szezonrajtra, szerdán 17 órakor pedig az idényközi szünet első hazai felkészülési mérkőzésén a Nagybányai FCM ellen játszanak az Olimpia Stadionban.

Felkészülési mérkőzésen

Fugyivásárhelyi FC – Szatmárnémeti FC Olimpia 1–0 (1–0).

FC Olimpia, 1. félidő: Șuta – Ciul, Simon, Iuhas, Muntean, Cădar, Chivari, Villand, Tamás, Ura, Faur.

FC Olimpia, 2. félidő: Băican – Ștef, Mureșan, Heil, Roatiș, Nemeș, Tilinger, Lukacs, Soporan, Ura, Bâgiu.