Lévai József szatmárnémeti szíjgyártó az egyetlen kézműves Szatmár megyében, akinek a munkáiról készült fotók rendszeresen bekerülnek Budapesten kiadott népművészeti kiadványokba. Műhelyében látogattuk meg, hogy megismerjük tevékenységét.

„A szíjgyártást ma már sokan a kihaló mesterségek közé sorolják, pedig nem így van — állítja Lévai József. — A szíjgyártó ma is meg tudja keresni a kenyerét ezzel a munkával, de ahhoz előbb meg kell szeretni a mesterséget, utána meg kell tanulni, majd kitartó, pontos és mindig új ismereteket igénylő munkát kell végezni.”

A ház udvarán lévő műhelyben különböző gépek sorakoznak, középen egy asztal, amelyen szerszámok, nyersanyagok és félkész termékek vannak elhelyezve. Rend uralkodik mindenütt, amikor valamit a kezébe vesz, hogy azt bemutassa, mindig ugyanarra a helyre teszi vissza. Mindenik darabról hosszan tud beszélni. Vannak olyan darabok, amelyeknek a történetét is elmondja: mióta használják, milyen változásokon ment át, és milyen irányba alakul.

„Én véletlenszerűen lettem szíjgyártó. Sokat jártam be néhai Tóth István műhelyébe, akitől elsajátítottam az alapismereteket. Később autodidakta módon kezdtem tanulni, de egy idő után rádöbbentem, hogy egyedül nem tudok fejlődni, nem tudok olyan ismeretekre szert tenni, amelyekre szükség van ahhoz, hogy értékeket tudjak létrehozni.”

Lévai József mint városi fiú keveset tudott a lószerszámokról, kezdetben teljesen idegen volt számára ez a mesterség, de miután kezdte megismerni, rádöbbent arra, hogy milyen csodálatos ez a szakma. Budapestre került, és bejárt Pánczél Attila néprajzóráira. Pánczél egy nagyon jó hírű szíjgyártó család negyedik generációs tagja, aki nagyon jól ért a díszítési technikákhoz. Itt döbbent rá Lévai, hogy mennyire fontos az, hogy a mesterséget ne csak ellopja, hanem meg is tanulja. El lehet készíteni egy bőrből készült tárgyat sokféleképpen, de egy szakember azonnal meg tudja mondani, hogy az korhű, vagy csak utánzat.

,,Egy dolog Szatmárnémetiben, egy másik dolog Budapesten szíjgyártónak lenni — magyarázza Lévai. — Az elején azt hittem, hogy a szíjgyártáshoz a falusi emberek értenek jobban, később rájöttem, hogy kézügyesség kell hozzá, a többit pedig meg kell tanulni.”

Szerepváltozás

A lószerszámok kapcsán Lévai arról is mesél, hogy mára már teljesen megváltozott a lótartás szerepe. Valamikor természetes dolog volt egy falusi ember számára, hogy a lovat haszonállatként használja. Húsz év alatt ez sokat változott, egyre kevesebb lovat használnak a mezőgazdaságban és szállításra, sokkal többen tartanak lovat hobbicélokra. Megváltozik a társadalom, más a szemlélet, kevesebb az igavonó állat, és fejlődik a sportlovaglás. Lényegében a volt katonai kiképzések hagyományai kezdenek új életre kelni. A sportlovaglásnak régi gyökerei vannak, sőt, a szabályai is a katonaságtól jönnek.

„Az, hogy az igáslovak helyett sportlovaglásra alkalmas állatokat tartanak az emberek, annyiban változtatja meg a szíjgyártó dolgát, hogy olyan lószerszámokat készít, amelyek a sportlovagláshoz szükségesek” — szögezi le a mester.

Egyetlen a szakmában

Lévai József Szatmár megye egyetlen népművésze, akinek munkái rendszeresen bekerülnek Budapesten kiadott népművészeti kiadványokba. A mester nemcsak lószerszámokat készít, hanem táskákat, öveket, fegyvertokokat stb. Egy táskát vesz elő az egyik polcról, amit nemrég készített.

„Egy táska akkor jó, ha tökéletesen megfelel annak a célnak, amire készült: szerkezetileg és esztétikailag — jelenti ki határozottan. — Régebben, aki megrendelt egy táskát, az elvárta, hogy az valamilyen formában őt jellemezze. Nem mindenki engedte meg magának azt a luxust, hogy bőrtáskája legyen. A módosabb emberek bőrtáskával jártak, a szegényebbek tarisznyával.”

Ma már nagyon ritka az egyéni megrendelés, kevés ember az, aki ragaszkodik az egyedi példányokhoz. Általában egyedi darabokat csak azok rendelnek, akiknek van egyéniségük, mások szériadarabokat, divatcikkeket vásárolnak. Egy táska vagy egy öv az öltözködés kiegészítője. Be kell illeszkedjen abba az ízlésvilágba, ahogyan az illető öltözködik.

„Nézzük meg, milyen nagy teret hódít manapság a műanyag! — figyelmeztet Lévai. — Nagyon sok tárgyat, ami régen bőrből készült, most műanyagból gyártják, de úgy adják el, mint bőrt. Ma már olyan gépsorok vannak, amelyeken szériára gyártják az óraszíjakat vagy bármit, ezekkel egy ilyen műhely nem veszi fel a versenyt, de szerencsére vannak még igényes emberek, akik látják a különbséget az egyedi és a szériára gyártott darabok között.”

Lévai József azt vallja, hogy a kézművesség nagyon nehéz formája manapság a megélhetésnek, nagyon sokat kell dolgozni. Ezt a munkát csak az végzi, aki nagyon szereti. De így van ez más mesterségekkel is. Csak akkor lehet jól végezni, ha megvan a kellő alázat. A technikai ismeretek mellett jól kell ismerni a tárgyak múltját. Lévai műhelyében ott tartózkodik Boros László is, aki csendben dolgozik a varrógép mellett. Ő már nyugdíjas, de a város legtekintélyesebb bőrdíszműveseként tartják számon, Lévai is tőle tanult. „Tőle még sokat lehet tanulni — jegyezte meg Lévai —, sajnos azonban a mai fiatalok már nem érdeklődnek a szakma iránt.”

Elek György