Nagykároly

Kevesebben szavaztak Nagykárolyban, mint négy éve

2020.09.28 - 07:18

„Találgathatjuk itt az okokat, azonban így, az urnazárást követően alig egy órával úgy gondolom, nem fogjuk tudni felderíteni, miért csak ennyien mentek el szavazni. Persze sokféleképpen lehet ezt a távolmaradást magyarázni: a legegyszerűbb és sajnos a legkézenfekvőbb indok az, hogy egész egyszerűen ennyi szavazópolgár nincs Nagykárolyban. Mi több, sajnos még ennyi lakos sem. Sokan meghaltak, kevesebben születtek, és sokan költöztek külföldre. Ettől eltekintve nem vagyok nagyon csalódott a számok vonatkozásában, viszont tudomásul kell vennünk mindezt” — mondta az urnazárást követően Kovács Jenő polgármester.
Nagykároly elöljárója ennek ellenére optimista.
„Mindenekelőtt köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak a választópolgároknak, akik elmentek szavazni. Sok szempontból különleges volt ez a választás. Először is módosult az időpontja, hiszen a tervezett nyári időponthoz képest ősszel került rá sor. Furcsán lehetett kampányolni is, hiszen jobbára a közösségi portálok felületét lehetett használni a különböző szabályozások okán. Ez nem feltétlen elégséges, mert nem mindenki tölti idejének nagy részét az internetes információk böngészésével. Ha mindez nem lett volna elég, itt volt mindezekre a koronavírus fenyegetése. Mindazonáltal nagyon köszönöm, hogy elmentek szavazni, mert tudom, hogy sokan féltek a fertőzésveszélytől. Nagyon bízom benne, hogy elégséges lesz a sikerhez” — summázta Kovács Jenő.

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Szúnyogirtási akció kedd este Nagykárolyban

Július 22-én, kedden 21 órától szúnyoggyérítést végeznek Nagykárolyban a nyugat-nílusi láz terjedésének megelőzése érdekében. A szerek engedélyezettek, de a méhészeknek óvatosságot javasolnak.
Nagykároly

III. Rally Sprint: útlezárások Nagykárolyban

A Rally Sprint autós gyorsasági verseny megrendezése miatt szombaton két nagykárolyi utcának egy – egy szakaszát lezárják.
Nagykároly

Áramszünetek lesznek Nagykárolyban

Három – hatórás kimaradásokra kell számítani.