Megyénkben az elmúlt hat hónap alatt jelentős mértékben csökkent az aktív alkalmazottak, munkaadók és munkaszerződések száma.
Az új bértörvény sok anomáliát tartalmaz, aminek a gazdaságra vetített hatásai lassan kezdenek látszani. Amíg a 79-es sürgősségi kormányrendelet az új bérrácsot, illetve a béreket meghatározó előírásokat, a társadalombiztosítási hozzájárulásnak a munkavállalókra való áthárítását szabályozza, addig a 82-es rendelet arra hívja fel a munkaadók figyelmét, hogy a kollektív munkaszerződést vagy az azt kiegészítő módosító okiratok tartalmát meg kell beszélniük a munkavállalókkal, s az új tartalmakat legkésőbb március 31-ig be kell vezessék a Revisal nevű országos elektronikus adatbázisba. A szociális párbeszéd bizottság legutóbbi ülésén a Szatmár Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM) felügyelőjének, Dan Alinnak a beszámolójából kiderült, hogy a legtöbb munkaadó eleget tett a kötelességének, sőt, a társadalombiztosítási hozzájárulás áthárítása nyomán adódott problémákat is igyekeztek a munkavállalók szempontjából kedvezően rendezni, igyekeztek a tavalyi szinten tartani a nettó béreket különböző bónuszok, juttatások megítélésével. A szakember elmondta, hogy az új törvénykezés nem a legokosabban volt kigondolva, hiszen a bruttó bérek növekedtek ugyan, de sok esetben csökkentek a nettó fizetések.
Az elmúlt hat hónapban csökkent mind az aktív munkaadók, mind az aktív munkavállalók száma, derül ki az ITM statisztikai adataiból. Dan Alintól azt is megtudhattuk, hogy 2017. október elsején, amikor 1450 lej volt a minimálbér, 28 511 minimálbérre megkötött munkaszerződést tartottak nyilván, míg 2018. március 15-én, 1900 lejes minimálbérrel 27 944 hasonló típusú szerződés élt a megyében. Kiderült, hogy az aktív munkaszerződések száma is csökkenő tendenciát mutat (2017. október elsején 96 787 volt, 2018. március 20-án viszont csak 94 633), akárcsak az aktív alkalmazottak (tavaly október elsején 88 591, 2018. március 20-án 86 528) és az aktív munkaadók száma (2017. októberben 8824, idén márciusban pedig 8713).
A felügyelő ugyanakkor a bértörvény 33-as számú határozatára is felhívta a jelen levő intézményvezetők figyelmét, amely arra vonatkozik, hogy minden egyes közintézmény honlapján fel kell tüntetni az adott hivatal alkalmazottait beosztásuk szerint, mellékelve az alapfizetésüket, a bruttó bért, az esetleges étel-, utazási vagy ajándékjegyeket és az egyéb juttatásokat is. Dan Alin felhívta a figyelmet, hogy amennyiben az intézmények nem tüntetik fel az adatokat honlapjukon, az intézményvezetőket 5000 és 10 000 lej közötti bírsággal szankcionálhatja az ITM, ugyanis nekik kell ellenőrizniük azt, hogy közzétették-e a közérdekű információkat.