Belföld

Kevesebb a munkanélküli

2017.03.28 - 16:34

Romániában a tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékponttal, 5,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az előző három hónaphoz mérten - közölte kedden az országos statisztikai intézet.

A tavalyi negyedik negyedévben Románia aktív lakossága 8,879 millió volt. Ebből 8,394 milliót tettek ki a foglalkoztatottak, az alkalmazottak számát 6,309 millióra becsülték. A statisztikai hivatal ez utóbbi két adatba beleszámolta a feketén dolgozókat, valamint azt a több mint 2 millió személyt, aki cégtulajdonos, egyéni vállalkozó, családban dolgozik bérmentesen, vagy mezőgazdasági munkát végez.

A munkanélküliek számát 485 ezerre becsülték, ami 5,5 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. A tavalyi harmadik negyedévben 5,7 százalék volt az állástalanok aránya. Románia lakossága a népszámlálási adatok szerint mintegy 19 millió, a hivatalosan munkaszerződéssel alkalmazottak száma 4,732 millió volt tavaly év végén. Romániában azért alacsony a munkanélküliség, mert az ország határain kívül több millió román él. A negyedik negyedévben a 20 és 64 év közöttiek foglalkoztatottsági rátája 66,5 százalék volt, ami 3,5 százalékponttal maradt el a Románia által az Európai Unióval szemben vállalt célértéktől.

A statisztikai intézet szintén kedden közölte, hogy tavaly átlagban 5,257 millió nyugdíjas volt Romániában, ami 49 ezerrel kevesebb az előző évhez képest. Az átlagnyugdíj értéke 948 lej volt, ami 6,3 százalékkal magasabb az előző évinél. A nyugdíjak reálértéke 7,5 százalékkal nőtt.

Tavaly 10 dolgozóra 9 nyugdíjas jutott, de regionális lebontásban jelentős eltérések vannak. A gazdaságilag fejlett Bukarestben például 10 dolgozóra jutott 5 nyugdíjas, míg a dél-romániai Teleorman megyében 10 dolgozóra 17 nyugdíjas.