Vidék

Kevés pünkösd sok áldással

2020.06.03 - 12:18

„Kevés pünkösdöt hoztál, kevés Szentlelket, Uram, mireánk” — fogalmazza meg szemrehányó gondolatait Ady Endre, a magyar irodalom egyik legnagyobb költőóriása, de ez esztendőben Halmiban ez másként alakult — kezdte bevezető gondolataiban Elek Arnold Zoltán halmi lelkipásztor pünkösdvasárnap.

A presbitérium alázatos munkája nyomán vasárnap reggel közel 12 presbiter gyűlt össze hosszú várakozás után, s megannyi tanácskozás után, dacolva az időjárás viszontagságaival, de a reményt nem elveszítve, végül a parókia udvarán megtartotta az ünnepi istentiszteletet és úrvacsoraosztást. A szakadó esőben bőrig ázva, de mégiscsak elkészült a templom, az udvaron, a római katolikus plébánia és a református parókia ölelésében, a szolgálati lakás udvarából templom, a virágoskertből a templomot díszítő, Istent dicsérő néma díszlet lett. Igaz az énekköltő minden szava: „Kicsiny fűszálban, óriási tölgyben,/ Dicső kezed nyomát szemlélteted”.

Az ünnepi igehirdetés János evangéliuma 7. részének 37-től 39-ig tartó veresei alapján szólt.

Jézus a lombsátrak ünnepén feláll és kiált, megszólítja az ő népét. Az ünnepekre nagy szükségünk van. Maga Isten szabta meg az életünk egészséges rendjét úgy, hogy abban legyen munka, küzdelem, és legyen benne lehetőségünk megállni, pihenni, ünnepelni. Jézus megtanít a lejtőn letérdelni, megláttatja velünk, hogy a Szentlélek ereje által mi igazán lehetünk valakik. Az életünk értékes, nem mond ezért le rólunk. Isten valakivé tesz bennünket azáltal, hogy pünkösdkor felkínálja nekünk a Szentlélekkel való betöltekezés ajándékát — fogalmazott a lelkipásztor. Közel 50–60, igére szomjas testvér hallgatta a pünkösdi bizonyságtételt. Ezt követően került sor a közös úrvacsorázásra. Az öröm és hála könnyeiből tapintani lehetett az őszinte bűnbánatot és a megváltás utáni vágyakozást. Tápláló és lélekerősítő volt a hosszú karantén után így együtt lenni. Érezni lehetett, hogy Isten megbocsátott e világnak és nekünk is.

Pünkösdhétfőn szintén a szeretett tanítvány, János gondolatai elevenedtek meg az igehirdetésben. Az evangélium 14. részének 15–21. versei. A világ sok esetben nem látja Jézust, s nem tud mit kezdeni a Szentlélekkel sem. Ez azért van, mert sokan elképzelik Istent a maguk gondolatvilága szerint. Ha Isten nem olyan, vagy nem úgy cselekszik, ahogy te elképzelted, akkor csalódsz benne, s nem is létezik. Pedig voltaképpen magadban csalódsz, mert olyat képzeltél el magadnak, ami valójában nincs is. Isten nem ilyen. A Mennyei Atyát és az Úr Jézust magadban kell megkeresned, és ebben segít a Szentlélek. Pünkösd nemcsak a nagy tömegek megtéréséről szól — arról is —, hanem szól az egyes ember önmagába nézéséről. Keressük meg Jézust önmagunkban! Ehhez a bennünk munkálkodó szeretet adja a keretet, hiszen a 15. és 21. versek egyfajta szeretetkeretet teremtenek, amely elsősorban nem valamiféle romantikus, érzelemdús szeretetkifejezés, hanem ennél sokkal több. Segítő, odafigyelő, gondoskodó emberi magatartás. Ezek pedig a részletekben, az apró dolgokban, az emberi kapcsolatokban mérhetők le igazán — mondta a lelkipásztor.

Legyen áldott a Szentháromság a találkozásért, az együttlétért! Éreztük a bennünket egyesítő Lélek által. „Mi egy vérből valók vagyunk” — Ismerős arcok, Nélküled — zárta beszámoló gondolatait Elek Arnold Zoltán halmi lelkipásztor.

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Robbanásveszélyes állapotok Halmiban

Súlyos balesetveszély alakult ki veszélyes anyagok nem megfelelő tárolása miatt.
Szatmár megye

180 kiló ukrán vaj semmisül meg

Magyar állampolgár hozott volna be ekkora mennyiséget Halminál.
Szatmárnémeti

Pünkösdi buszmenetrend Szatmárnémetiben

Az ortodox pünkösd miatt hétfőn, a szombati menetrend szerint járnak a szatmárnémeti buszok. Aznap zárva lesznek a jegyárus bódék mindenütt a városban.