Harmincadik születésnapunkon nem arra vállalkozunk, hogy botor módon visszafordítsuk az idő kerekét, sokkal inkább az eltelt évtizedek nyújtotta távolságbeli tárgyilagossággal szemezgetünk a hírekből s nézzük meg, hová is fejlődtek az akkori események.

Május 3-án dr. Jakubinyi György teológiaitanár, gyulafehérvári segédpüspök és Tempfli József nagyváradi megyéspüspök ünnepélyes külsőségek között, hazai és külföldi magas rangú egyházi méltóságok, az egyházmegye papjai, testvéregyházak lelkészei, hivatalos világi vezetők és több ezer hívő jelenlétében megyéspüspökké szentelték Reizer Pál máramarosszigeti főesperest. „Im, beteljesedett a régi óhaj, megvalósult a papság és a hívek régi vágya. Habemus episcopum! Van püspökünk! — adta hírül a vasárnapi püspökszentelés ünnepi liturgiájának egyik celebrálója. Hetek, hónapok, évek, évtizedek óta várunk e szavakra, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye elárvult püspöki székének betöltésére” — Reizer Pál több mint egy évtizeden át állt az egyházmegye élén, püspöksége idején számos templom épült, valamint újult meg, birtokba vette a püspöki palota történelmi épületét, megalapította a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontot és a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Iskolaközpontot, amelyek a hatalmas múlttal rendelkező szatmárnémeti és nagykárolyi katolikus oktatás hagyományait élesztették újjá, bentlakást létesített; az egyházmegye szellemi-lelki virágzására különböző egyházmegyei intézményeket hozott létre, melyek közül a legismertebb a szatmárnémeti Scheffler János Lelkipásztori Központ (ma Boldog Scheffler János Központ), szobrot emeltetett Hám János püspöknek a székesegyház előtt, és elindította Scheffler János vértanú-püspök boldoggá avatási eljárását. Életének 60., papságának 36., püspökségének 12. évében, 2002. április 18-án, egyhetes súlyos betegség után, a szentségekkel megerősítve visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Végakarata szerint nem a székesegyház alatti püspöki kriptában helyezték örök nyugalomra, hanem a katolikus temetőben, a papok parcellájában, mivel elsősorban papnak tartotta magát. Halála után a káptalan Ardai L. Attila addigi irodaigazgatót választotta meg egyházmegyei kormányzónak, 2003. április 30-án II. János Pál pápa új szatmári püspököt nevezett ki Schönberger Jenő máramarosszigeti esperes-plébános személyében, akinek püspökszentelése 2003. június 21-én volt a szatmárnémeti székesegyházban, s aki elődje szellemiségét követve építette és építi tovább minden tekintetben az egyházmegyét.

Május 22-én az első szabad (parlamenti) választások lezajlásáról szólnak a cikkek. A választásokat mozgalmas kampányidőszak, nagy várakozás és izgalom előzte meg — például napokon keresztül rengeteg olvasó érdeklődött arról (hiszen soha nem volt még lehetőségük erre), hogyan is kell a gyakorlatban szavazni —, bár voltak olyan hangok is, amelyek szerint túl hamar került sor erre. A választások elhalasztására utaló követelések kapcsán Bura László úgy fogalmazott: „Szinte elképzelhetetlen, hogy elhalasszák. Pedig egy nagyobb felkészülési idő hasznosabb lenne. Csakhogy mielőbb szükség van egy törvényes parlamentre is. Az viszont kérdéses, hogy ez mennyire tükrözi majd a tisztán látó nép akaratát. E tisztánlátás érdekében is több időre lenne szükség.” Euforikus, ünnepi hangulat itatta át azt a május 20-i vasárnapot Szatmárnémetiben, amelyet filmkockaszerűen örökített meg Debreczeni Éva: „Vasárnap. Május. Reggel. Csend. Üres utcák. Napsütés. Nyugalom. Később emberek. Ünneplőben. Szavazni? Szavazni! Az egész család. Az egész utca. Az egész város. Pedig most először nem muszáj. Mégis mennek. Fiatalok, öregek. Sok-sok öreg. Nénik, bácsik. Botra támaszkodva, gyermekeik, unokáik karján. Le a kalappal nagyszüleink előtt!” De ugyanez az ünnepi hangulat volt vidéken is, ifjú és idős türelmesen várt sorára a szavazóház előtt, hiszen mint azt a 79 éves mikolai Turi Rozália mondta: „Nekem már nincs sok időm hátra, mégis eljöttem szavazni. Van miért és kiért. Három unokám és dédunokám van. Tudom, hogy szavazatommal az ő jövőjüket egyengetem. Mert azt akarom, hogy békében, boldogságban éljenek, dolgozzanak és anyanyelvükön tanulhassanak.” A szavazni akarók létszáma egész nap magas volt mindenhol, sőt, az esti órákra sem apadt az óriási tömeg, s voltak olyan települések, amelyek csak egyetlen szavazóhelyiséget kaptak (mint például Kökényesd–Csedreg), ezért a voksolás a hajnali órákig elhúzódott, ráadásul nem is tudott mindenki szavazni. „Vasárnap nagyjában egészében rendben, csendben szavazott megyénk népe. Munkatársaink egész nap a megye helységeit járták, de rendbontást, a történelmi fordulatot jelentő naphoz méltatlan megnyilvánulást sehol nem tapasztaltak. Mindenfelé nagy érdeklődést tapasztaltunk. A késő esti órákban is nagy sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt. Legtöbb helyen az emberek türelmesen várták, hogy sorra kerüljenek. A nép szavazott, a Nemzeti Megmentési Front — az előrejelzés szerint — országos viszonylatban nagy fölénnyel győzött. Mindenképp konstruktív és fontos szerep hárul majd az ellenzéki pártokra is, úgy véljük nekik kell azon őrködniük, hogy semmiféle visszarendeződés ne lehessen s az ország elinduljon a jólétet meghozó piacgazdálkodás útján. Megyénkben jól szerepelt az RMDSZ, a kisebbségi jogok biztosításáért síkra szálló szervezet is, a két szenátori hely közül az egyiket (Szabó Károly) és a hét képviselői mandátum közül kettőt (Pécsi Ferenc és Varga Attila) mindenképp megszerzett” — mára már nagy gyakorlatunk lett a szavazásban, már a kisovis is tudja, hogyan is zajlik a voksolási procedúra, csak mintha sokkal kevésbé érdekelné az embereket (tisztelet a kivételnek), hogy éljenek demokratikus jogukkal-kötelességükkel. Kivéve az idősek generációját, hiszen ők mind a mai napig akár helyhatósági, akár parlamenti, akár államelnöki választásról legyen is szó, tudják és meg is teszik kötelességüket. S mikor egy voksnapi körút során rákérdezünk, miért is mennek el szavazni, válaszuk alig vesszőnyit különbözik Turi Rozália néni harminc évvel ezelőtti szavaitól: a gyermekekért, az unokákért, hogy a fiataloknak jobb legyen. (Miközben a fiatalok zömét teljesen hidegen hagyják a választások, és nemigen vesznek erőt magukon, hogy legyőzve kényelmüket, lustaságukat elballagjanak a szavazóházig).

Június 5-én „Az ima meghallgattatott… Nem hiába fohászkodtak a szatmárnémeti görögkatolikus hívek 42 éven át rendületlenül. A hosszú várakozás, a sok meghurcoltatás után most végre a poraiból feléledt egyházhoz hűséges magyar ajkú híveknek ismét van templomuk, van saját papjuk és szabadon gyakorolhatják hitüket, melyet hosszú időn keresztül az állam nem akart elismerni. Május 3-án, vasárnap, a Lenin-téren álló görögkatolikus templomban az egybegyűltek legnagyobb örömére beiktatták Pallai Béla tisztelendő urat, Szatmárnémeti első ízben hivatalosan kinevezett görögkatolikus lelkészét. (…) Pallai Béla 1949-ben született ugyanabban a kis parókiaépületben, amelybe most, mint lelkész, hivatását teljesíteni visszakerült. Csaknem húsz év telt el pappá szentelése óta, s most végre elérkezett az idő, hogy e kis közösség élén hirdesse az igét és újra összeterelje a szétszéledt nyájat, biztassa és vezesse hitük megtartásában e méltatlanul üldözött és feloszlatni próbált vallás híveit” — az István téri Szent Miklós-templom a város egyik legrégebbi istenháza (fatemplom elődjét az írásos dokumentumok szerint 1691-ben szentelték fel, míg magát a parókiát görög kereskedők alapították 1650-ben), s az üldöztetés éveiben ez sem kerülhette el a görögkatolikus templomok sorsát. „Az ortodox szertartás szerint szolgáló, magyar nyelven miséző pap, Reiderer Ödön áldott jó ember volt, megtartotta a híveket magyaroknak. Ő maga készítette fel őket, ő beszélt nekik először arról, hogy most lehetőség van a görögkatolikus rítusra és a pápához való visszatérésre. Szerintem nagyszerűen végezte a munkáját, az emberek szerették a templomot, az egyházközség ügyei pedig rendben voltak” — emlékezett vissza az akkori eseményekre Pallai Béla 2011-ben, amikor augusztus 20-a alkalmából Schmitt Pál akkori magyar köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki. A templomot közben kibővítették, a hosszú-hosszú éveken keresztül zajló munkálatok nyomán szinte megháromszorozódott a belső tér, de felmerült egy új templom kialakításának szükségessége is, amelyet a Burgya sarok közelében, egy régi fűtőház átalakításával valósítottak meg, és Keresztelő Szent János születésének a tiszteletére szentelték fel, s különálló parókiát hoztak létre.

Szabó Kinga Mária