Sport

Kettős győzelemmel a legjobb nyolcban

2016.03.09 - 07:04

A Real Madrid hazai pályán is 2–0-ra nyert a Roma ellen, így 1987 szeptembere óta először nyert meg egyenes kieséses, oda-vissza vágós párharcot olasz csapat ellen. 

A madridi királyi gárda a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében 4–0-s összesítéssel búcsúztatta a rómaiakat.

A kedd esti mérkőzés másik érdekessége, hogy Cristiano Ronaldo az 57. mérkőzésén lépett pályára a BL egyenes kieséses szakaszában, ezzel Xavit lehagyva egyedüli csúcstartóvá lépett elő. A jeles alkalmat igyekezett góllal szebbé tenni, az első félidőben hétszer is célba vette a Roma kapuját, de Wojciech Szczesnynek csak egyszer kellett nagyobbat védenie. A másik oldalon Keylor Navasnak sem volt sok dolga, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Roma nem játszott veszélyesen, sőt! Edin Dzeko és Mohamed Szalah is ziccerbe került, ám egyikük sem találta el a kaput. Az egyiptomi a második félidő elején folytatta a herdálást. Ronaldo a 64. percben már nem volt ilyen nagylelkű, Luka Modric jobb oldali beadása után közelről volt eredményes. Nem sokkal később James Rodríguez is betalált, ezek után már nem volt kérdés, melyik csapat jut tovább.

Bő negyedórával a vége előtt pályára lépett 39 éves Francesco Totti, akit az egész stadion megtapsolt. Az olasz világklasszis – aki egész pályafutása során csak az AS Roma játékosa volt – az utolsó BL-mérkőzésén kapott szerepet. Érdekesség, hogy a 84. percben a Realban pályára lépett Mateo Kovacic, aki még meg sem született akkor, amikor Totti bemutatkozott a Romában.

A Real egyébként 29 évvel ezelőtt a Diego Maradona vezette Napolit búcsúztatta, az ezt következő nyolc alkalommal viszont olasz ellenfele jutott tovább.

A nap másik mérkőzésén a Wolfsburg hazai pályán André Schürrle góljával 1–0-ra nyert a Gent ellen, ezzel kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel a legjobb nyolc közé jutott. A német csapat története során először jutott a legrangosabb európai kupasorozat negyeddöntőjébe. A Bayern München után a Wolfsburg a második német együttes, amelyik oda-vissza nyerni tudott a BL nyolcaddöntőjében.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Real Madrid – AS Roma 2–0 (C. Ronaldo 64. perc, J. Rodríguez 68.; továbbjutott: a Real , 4–0-s összesítéssel)

VfL Wolfsburg – Gent 1–0 (Schürrle 74. perc; tj.: a Wolfsburg, 4–2-es összesítéssel).