Belföld

Kétszer olyan gyorsan vezetett a sofőr a montenegrói balesetnél

2013.06.28 - 14:34

Az előzetes vizsgáltai eredmények alapján a nyomozók arra jutottak, a montenegrói buszbaleset a túlzott sebesség miatt következett be.

Mint ismert, egy román rendszámú autóbusz zuhant le vasárnap egy 30 méteres szakadékba Montenegróban, melyben legalább 18 ember életét vesztette, és több mint harmincan súlyos sérüléseket szenvedtek. A megvizsgált gumiabroncsokból kiderül az, amit a helyszínre érkezett szakemberek rögtön a baleset bekövetkezése után is állítottak: a túlzott sebesség miatt zuhant a szakadékba a román turistákat szállító busz. A mostani adatok szerint a gépjárművezető legalább kétszeres, azaz 80 km/órás sebességgel haladt azon az útvonalon, melyen csak 40 km/órával lehetett volna vezetni, ráadásul az út is csúszós volt. A szakértők szerint azonban még sok tény vár tisztázásra, végleges eredményeket is csak a jövőhéten tudnak mondani majd.