Szatmárnémeti

Kétszer ballagni bolondabb, mint egyszer - KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

2025.06.03 - 11:54
„Néha légy bolond, egy kicsikét” - (Mézga család)

A szerdai „komolyballagás” előtt kedden „bolondballagtak” a Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzősei.

Egy életmód köré épített sztorival, ehhez illeszkedő jelmezben ballagott el a kölcseysek bolondabbik énje a keddi nagyszünetben.

Szokássá vált a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, hogy az ünneplőben, virágokkal, szülőkoszorúban megtartott ballagás előtt legyen egy bolond ballagás, amikor nem csak a gyermekéveket és a középiskolai tanulmányokat, de a komolytalanságot is elhagyják. Ezt hajtotta végre kedd délben az öt ballagásban érintett osztály, a bolondozást nem kellett az osztályfőnököknek sem kétszer mondani…



„Nem volt velük bírás!” – zengett nagyszünetben az iskolaépület, hordozható óriáshangszórókból üvöltött a zene, a „megbolondult végzősök” tülköltek, sípoltak, doboltak, sikítoztak, hurrogtak, közben pedig játékpénzt, konfettit, szappanbuborékot szórtak az érkeztükre a folyosóra csődült diáktársakra.

A bolond menet az udvarra érve a színpad elé gyűlt, óriási nézősereg vette őket körbe. Minden bolondos osztály bolondos bemutatkozót kapott a ceremóniamesterektől. Majd egymás után a színpadra vonulva maguk is megmutatták, hogy mennyi bolondság szorult még beléjük négy év együtt töltött év során. De az is lehet, azt mutatták meg, hogy mennyi az a bolondság, amit négy év alatt még nem tudtak magukból kiadni.

Bolondságot adsz, bolondságot kapsz.

A végzősöktől a tizenegyedikesek nevében Tamba Viktória búcsúzott el, az elballagók műsorához illő hangulatban.

A most már komolyan az érettségire készülő, izguló, de az iskolától szabaduló tizenkettedikesek nevében Mezei Rebeka kívánt kellemes hónapokat, éveket az iskola falai között azoknak, akik még maradnak…

Princz Csaba
(A szerző felvételei)
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Közel 50 ezer gyermek kezdte meg az új tanévet Szatmárban – KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Hétfőn reggel országszerte, így Szatmár megyében is megkezdődött a 2026/2027-es tanév. Közel 50 ezer óvodás és iskolás számára ért véget a vakáció.
Vidék

Kölcsey-emlékfutás — gyalogolva és kerékpáron is

A meleg miatt elővigyázatosságra intenek a szervezők. Tíz kilométeres a táv, Tasnád és Sződemeter között van kijelölve.
Szatmárnémeti

Nosztalgikus emlékezésből XXI. századi élmény – KÉPGALÉRIA

A 34. Véndiáktalálkozó során ismét bebizonyosodott, nincsenek korlátok, határok, generációk tudnak és akarnak együtt ünnepelni.