Harminc év alatt kétmillió gyerekkel van kevesebb az oktatási rendszerben, de ezt nem követte az iskolahálózat megváltoztatása, hívja fel a figyelmet dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató; a rendszer hibáiról és a nyugati módszerekről is beszélgettük.

— Gyakran esik szó arról, hogy csökken a gyereklétszám, az iskolákban osztályokat vonnak össze, arra is van példa, hogy iskolák szűnnek meg. Mennyi ebből a valóság, és melyek az okok?

— Én megnéztem, hogy a tanügyi rendszerben mennyire reálisak azok az adatok, amelyeket bizonyos felmérések kimutatnak. (Ezek a számok sajnos a tanügyminisztérium honlapján sem találhatók meg, pedig ezekről többet kellene beszélni.) A számok azt mutatják, hogy 1990 óta körülbelül kétmillió gyerekkel kevesebb van a tanügyi rendszerben. Ebbe benne van az, hogy csökken a születések száma, benne van a kivándorlás; tény, hogy harminc év alatt szinte megfeleződött a magyar iskolás gyerekek létszáma. Ez azért fontos, mert ennek ellenére is van tanárhiány. A gyereklétszám egyformán csökken városokon és falvakon, de a városi fogyást pótolja az, hogy nagyon sok falun élő gyerek városi iskolában tanul. Ettől függetlenül teljesen át kell szervezni az iskolahálózatot, ami nagyon sok konfliktust eredményez, mert minden vidéki település ragaszkodik az iskolájához. A kétmilliós gyereklétszám-csökkenést az elmúlt harminc évben nem követte az iskolahálózat megváltoztatása.

— Mi az oka annak, hogy még mindig sok a szakképzetlen pedagógus?

— Van kimutatás arról is, hogy melyik megyében hány százalék szakképzetlen pedagógus tanít. Van olyan megye, ahol a pedagógusok több mint öt százaléka szakképzetlen. Romániában az oktatási rendszernek van egy olyan sajátossága, hogy a tanár a kötelező tizennyolc óra mellett még vállalhat órákat, s ezzel a lehetőséggel sokan élnek, így nem igazán érződik a pedagógushiány. Ha ezt leszámítjuk, akkor kimutatható egy tízszázalékos tanárhiány, ami egyre rosszabb lesz.

— Ha kevesebb a gyerek az iskolában, nincs arra mód, hogy a pedagógusoknak több idejük legyen velük foglalkozni?

— 2014-ben készítettek egy előzetes számítást, hogy 2030-ban és 2060-ban hány gyerekkel számolnak Romániában. Ennek alapján az látszik, hogy már 2019-re elértük azt a fogyást, amit 2030-ra prognosztizáltak. Ami most látszik — ezt az óvodavezetők is emlegetik —, az az, hogy most a legjelentősebb fogyás az óvodások körében lesz. Kevesebb gyerekkel könnyebb és hatékonyabb dolgozni, több pénz marad a rendszerben, de ez a gyakorlatban nem tapasztalható. Tudjuk, hogy milyen létszámmal működnek iskolák, de a reformok folyton elmaradnak; mindig várjuk, hogy jöjjön egy olyan kormány, amelyik pozitívan áll a változásokhoz, de még ötlet sincs arra, hogy mit csinálunk az oktatási rendszerrel.

— Gyakran találkozunk olyan tanulmányokkal, amelyekben összehasonlítják a hazai és a külföldi oktatási rendszereket. Van esély arra, hogy a román oktatási rendszer átvegye a jól bevált nyugat-európai oktatási módszereket?

— Nyugaton az az egyik mutatószám, hogy egy pedagógusra hány diák jut. Nálunk a kisebbségi oktatásban tizenkettő-tizenöt a minimális létszám, de felfelé nagyon kinyújtják. Ötödiktől harmincra viszik fel az osztálylétszámot. Az alacsonyabb létszámú osztályok bevezetése sokat segítene a felzárkóztatásban, a speciális foglalkozást igénylő gyerekeken stb. Ez egy többletbefektetést igényelne, ennek ellenére lesznek olyan iskolák — most is vannak —, ahol ezt nem tudják megcsinálni, mert például az elemi oktatásban a szimultán osztályban van nyolc gyerek. A szimultán osztályok létrehozása tűnt az egyetlen megoldásnak a szórványokban, de ez a kutatások szerint iszonyatosan rossz hatékonysággal és színvonallal működik. Városon mindenki elvárja, hogy ne legyenek harmincas létszámú osztályok. A mai gyerekeknek a sajátos pszichológiájával, ahol a frontális oktatásról át kell térni a csoportos munkára, nagyon fontos lenne, hogy ne harmincas osztályokban tanítsanak a tanárok, ha a jó színvonalú oktatás a cél.

— Említette, hogy sok a szakképzetlen pedagógus. A szakképzettek lépést tudnak tartani a modern oktatási módszerekkel?

— Ez a másik mutató. Megnézték azt, hogy mennyi a szakképzett pedagógus, és azoknak mennyi az átlagéletkoruk. Nem jó, ha a pedagógustársadalom elöregedik, mert közülük sokan azt mondják, minek képezze magát, van még öt év a nyugdíjig, ami valahogy eltelik. Utána kérnek még két évet. Az idősebb pedagógusok nem hajlamosak arra, hogy másképp tekintsenek az oktatásra, a gyerekekre. Nem lehet úgy korszerűsödni, hogy elmegy egy harmincórás képzésre, ahol megtanítják a korszerű oktatást.

— Hogy történik ez Nyugaton?

— Például Finnországban tíz éve készülnek arra, hogy jelenségalapú oktatás legyen. Ők már nem gondolkodnak tantárgyakban. Rájövünk arra, hogy a világ nincsen kikockázva matematikára, fizikára, magyarra, románra, hanem vannak jelenségek, amelyeket komplexen meg kell közelíteni. Tíz éve képezik a tanárokat. Ez egy sokkal nehezebb módszer, akik ebben fognak tanítani, sokkal több fizetést kapnak majd. Nálunk is nagy szükség lenne a változásra, de meg kell szabni az irányt, és időt kell adni a megvalósítására. Úgy nem lehet, hogy jön egy tanügyminisztériumi váltás, és mindent újraterveznek. Egy hatékony váltáshoz tíz évre van szükség. Nálunk ezt elképzelni is nehéz.

— Ezek az új oktatási módszerek adnak tárgyi tudást?

— Abból indulnak ki, hogy amit meg lehet nézni a telefonon, azt ne tanítsák meg, tanítsák meg azt megkeresni. Olyan dolgokat vetnek fel a diákoknak, amiket problémáknak tartanak, és amelyek után hajlandók kutatni. A tanár egy tanulásszervező, meghatározza a problémákat, hogy miről akarnak beszélni, és meghatározza azokat a támpontokat, amiket tudni kell ahhoz, hogy a problémát megoldják. A fiatalok érzékenyek arra, ha megkérdezik tőlük, mit látnak problémának (környezetvédelem, fenntartható fejlődés stb.). Mindig úgy van felépítve a rendszer, hogy be kell vonni a közösséget. Ha van egy projekt, akkor kimennek az utcára, bevonják az embereket, építenek a fiatalok társadalmi részvételére. Nálunk ez teljesen hiányzik. Nálunk a diák passzív elszenvedője az oktatási rendszernek. Nyugaton a saját tudását gyarapítja és a közösségét is megváltoztatja.

Elek György