Belföld

Két újabb kanyarós beteg

2018.08.03 - 11:08

Még mindig sok a kanyarós Romániában, július végéig összesen 14 825 megbetegedést és 59 halálesetet jegyeztek a szakemberek.

Az Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint július utolsó hetében 67 új esetet vettek nyilvántartásba a szakemberek az ország 13 megyéjében és a fővárosban. A legtöbben Bukarestben, valamint Călăraşi és Buzău megyében lettek kanyarósak, de Szatmár megyében is két új eset bukkant fel. Az első megbetegedés regisztrálása óta a legtöbben Szatmár, Arad, Temes, Krassó-Szörény, Brassó, Vaslui és Călăraşi megyében kapták el a kanyarót.

Az összesített statisztika szerint a legveszélyeztetettebbek a gyerekek, ugyanis a közel 15 ezer esetből 3054 megbetegedést jegyeztek az egy év alattiak körében, az 1–4 év közöttiek közül 5205-en lettek kanyarósak, míg az 5–9 éves gyerekek közül 2568-an betegedtek meg.

A kanyaró olyan fertőző betegség, amelyik gyakran okoz különböző szövődményeket. Négyből egy kanyarós beteg kórházi kezelésre szorul, míg ezerből egy beteg számára halálos kimenetelű a kanyaró. A betegség elleni oltás megvédi a kicsiket ettől a kórtól, országszerte tíz szülőből kilenc be is adatja gyermekének a vakcinát. Nem szabad elfelejteni, hogy minél kisebb az immunizáltak aránya, annál nagyobb a betegség széles körű elterjedésének kockázata, ez pedig a már beoltott gyermekeket is veszélyezteti.

Szatmár megyében tavaly az immunizációs program keretében 9206-an kapták meg a kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni kombinált ROR-vakcinát. Ezt az oltást két lépésben, először egyéves korban kapják meg a kicsik, majd megismétlik, mielőtt a gyermekek iskolába mennének. A megyei közegészségügyi hatóság jelentése szerint egyetlen esetben sem fordult elő az oltást követően komoly szövődmény.

 

Bumbuluţ Krisztina