Egy vagyonba kerülő felszereléseket és eszközöket megkövetelő, abszurd törvények lehetetlenítik el az önkéntes tűzoltóegységek működését, nehezítve ezzel a hivatásosok mentési akcióit is.

Sárközújlakon tartotta tegnap kihelyezett ülését a Szatmár Megyei Területi Közrendészeti Hatóság (ATOP), amelynek legfőbb témája — a krónikus vidéki rendőrhiány mellett — az önkéntes tűzoltóegységek létéhez és működéséhez elengedhetetlen engedélyeztetés volt. Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy egy vidéki település életében mekkora biztonságot s baj esetén hatékony segítséget jelent az önkéntes tűzoltóegység megléte — több ezer konkrét eset támasztja alá ennek szükségességét, az önkéntesek szakmai hozzáértését pedig a hivatásos tűzoltók „garantálják”, akik rendszeres időközönként gyakorlati és elméleti kiképzéseket és versenyeket is szerveznek számukra, s mondhatni név szerint ismerik a megye majd' mindegyik önkéntes lánglovagját. A gond nem is az önkéntesek tudásával, rátermettségével, hanem felszereltségével van — s itt kezdődnek a komoly bajok, ugyanis az önkéntes egységek működését a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség hivatásosai kell hogy engedélyezzék, amennyiben teljesülnek a törvényben előírt felszereltségi feltételek, abban a törvényben, amelyet „minden bizonnyal az íróasztal mögül ötölt ki egy olyan valaki, aki soha életében nem járt terepen, és fogalma sincs a valós életről és arról, hogy az önkormányzatok sokszor még a fizetésekre is alig tudják előteremteni a szükséges összegeket” — mint megfogalmazódott a gyűlésen, és nem alaptalanul, hiszen olyan felszerelést követel meg az önkéntes egységektől, amelynek beszerzésére egy kisebb önkormányzat egész évi költségvetése sem lenne elég, figyelembe véve, hogy egy sisak több száz euró, egy védőruha több ezer euró, egy habbal-vízzel oltó autó ára pedig túllépi a 100 000 eurót. Jelenleg a megyében 26 önkéntes egységnek van oltóautója (zömében jó állapotban lévő s jól működő, de használt), a többiek a régimódinak minősülő pumpákkal indulnak bevetésre, amikor szükséges, és védőfelszereléseik is megvédik őket a lángoktól, de persze nem a legmodernebbek. Ilyen törvényi követelések mellett nem lehet csodálkozni, hogy mindeddig még egyetlen önkormányzat sem nyújtotta be önkéntes egységének engedélyeztetési kérvényét a katasztrófavédelmi felügyelőséghez — a határidő viszont június 1-jén lejár. Önhibájukon kívül csúnya patthelyzetbe — vagy inkább ördögi körbe — kerültek a hivatásos tűzoltók, hiszen nem adhatnak ki engedélyt, ha nem teljesülnek a törvényben követelt feltételek; engedély nélkül nem működhetnek az önkéntes egységek, akik nélkül a hivatásosok sok esetben elveszítenék a harcot a lángokkal. „Arra kérem a polgármestereket, mielőbb küldjék el nekünk felszereltségi listájukat, feltüntetve azokat a tételeket is, amelyek beszerzése folyamatban van (például pályázat útján). Véleményem szerint felszereltségileg nem állunk olyan rosszul — a 26 oltóautó nagyon szép szám, sőt, relatív soknak számít az ország bizonyos megyéihez, régióihoz képest, ugyanakkor relatív kevés, ha azt nézem, mennyire lenne szükség, azaz minden községben egyre” — mondta Nicolae Dima tűzoltóparancsnok. Kihasználva az alkalmat Piricsi Arthur sárközújlaki polgármester felvetette, hogy szeretné, ha a katasztrófavédelmi felügyelőség „munkapontot” hozna létre a kisvárosban — az ötletet nemcsak jónak, de nagyon hasznosnak is tartó Dima azonban rámutatott: egy munkapont kialakításához rengeteg szigorú (és költséges) feltételnek kell teljesülnie.

Szabó Kinga Mária