Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a szombaton Románia légterében lelőtt két légi célpont a Geran típuscsaládba tartozó, sugárhajtású támadó drón volt.
Miruţă a Facebookon azt írta, az első drón 17 óra 59 perckor lépett be Románia légterébe, és két percen belül lelőtték. A második drónt ugyanabban a térségben észlelték, és 18 óra 5 perckor semmisítették meg a határtól két kilométerre, már a román légtérben.
A védelmi tárca közleménye értelmében a hadsereg radarrendszere több, délnyugati irányba haladó légi célpontot észlelt a Kígyó-szigettől mintegy 120 kilométerre keletre. A helyzet megfigyelésére a borceai légi támaszpontról 17 óra 43 perckor felszállt a román légierő két, légtérrendészeti szolgálatot teljesítő F-16-os vadászgépe.
Nyolcból négy
A védelmi minisztérium azt is közölte, hogy az elmúlt héten – ezt a szombati esetet megelőzően – nyolc alkalommal észleltek a román határ közelében, az ukrán légtérben haladó légi célpontokat. Négy esetben a pilóta nélküli repülőeszközök rövid időre Románia légterébe is beléptek.
Ugyanebben az időszakban több kereskedelmi hajót is dróntámadás ért a Fekete-tengeren, Románia felségvizein is.
Hírszerkesztő
(Fotók: a védelmi minisztérium közösségimédia oldala)