Belföld

Két RMDSZ-es EP-képviselő

2014.05.28 - 09:33

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két mandátumot szerzett a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választásokon a Romániának járó 32-ből — közölte Kovács Péter főtitkár.

 

Kovács Péter ezt azután mondta, miután a romániai választási bizottság közzétette a legfrissebb, a voksok 99,99 százalékának megszámolása után kialakult részeredményeket. Románia 18 ezer választókörzetéből már csak egy körzet eredményei nem kerültek be a hétfő este kiadott összesítésbe, így az eredmény véglegesnek tekinthető. A főtitkár rámutatott: 94 százalékos feldolgozottságnál az RMDSZ-nek még megvolt a harmadik mandátuma is, de azokból a Kárpátokon túli megyékből, amelyeknek az adatait utoljára dolgozták fel, a szövetség már nem kapott szavazatokat. Az RMDSZ az érvényes voksok 6,3 százalékát szerezte meg a vasárnapi EP-voksoláson, így az RMDSZ listáról Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők szereznek mandátumot. A leadott voksok 99,99 százalékának összesítése után a szavazatok 37,4 százalékát a PSD (két kisebb kormányzati partnerével közösen) választási listája kapta: ez — a visszaosztás után már — 16 mandátumra elegendő. Az év elején ellenzékbe vonult Nemzeti Liberális Párt (PNL) 15 százalékon áll (6 mandátum), a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PD-L) a megszámolt voksok 12,2 százalékát kapta (5 mandátum), míg a Traian Băsescu államfő védnökségével idén alakult Népi Mozgalom Párt (PMP) 6,21 százalékot szerezett (2 mandátum). A vasárnapi voksolás egyik nagy meglepetése, hogy a függetlenként indult Mircea Diaconu színművész, a PNL-ből kilépett volt kulturális miniszter 6,81 százalékos eredménnyel szerzett mandátumot az EP-ben. Romániának 32 helye van az új EP-ben, így egy független jelöltnek a voksok 3,125 százaléka is elég lett volna ahhoz, hogy mandátumot szerezzen. Euroszkeptikusnak, szélsőségesnek minősített párt nem jut mandátumhoz hazánkban.

 

Siker

 

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ számára és az erdélyi magyar emberek számára is siker, hogy a szövetségnek sikerült két képviselőt bejuttatnia az Európai Parlamentbe. Az RMDSZ elnöke a csaknem végleges eredmények ismeretében értékelte a választási szereplést, és mondott köszönetet mindazoknak, akik vasárnap az RMDSZ-re szavaztak. „Az európai parlamenti választásokon elért eredményeink egyrészt a magyarság brüsszeli képviseletét biztosítják, másrészt ismét sikerült bebizonyítanunk, hogy az RMDSZ háta mögött egy erős, tenni akaró, szülőföldjén megmaradni akaró magyar közösség áll” — mondta Kelemen Hunort. A miniszterelnök-helyettesi és a kulturális miniszteri tisztséget is betöltő politikus úgy értékelte, hogy Winkler Gyula és Sógor Csaba személyében két olyan erdélyi magyar politikus „erősíti a brüsszeli magyar képviseletet”, akik már bizonyították: képesek az együttműködésre, a kiegyensúlyozott szakmai munkára, a magyar nemzeti érdek megjelenítésére. „Azzal bízott meg a közösségünk, hogy megmutassuk értékeinket Európának, és elhozzuk Európát Erdélybe. Az a feladatunk, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye uniós kompetenciává váljon. Azért kell ott lennünk, hogy az Európai Bizottság, vagy az Európai Parlament ne mondhassa, hogy a nemzeti kisebbségek problémáinak rendezése nem tartozik a hatáskörébe. Foglalkoznia kell vele, mert csak így képzelhető el hosszú távú béke és stabilitás” — fogalmazott Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke az erdélyi megyékben leadott RMDSZ-szavazatok eloszlását is ismertette. Amint közölte, Erdély öt megyéjében (a székelyföldi Hargita, Maros és Kovászna megyében, illetve a partiumi Szatmár és Szilágy megyében) az RMDSZ nyerte meg az EP-választásokat. A legtöbb szavazatot (80708-at) Hargita megyében kapta a szövetség. A rangsorban Maros, Kovászna, Szatmár, Bihar, Kolozs, és Szilágy megye következik.