A FRF hivatalossá tette a FCU Craiova visszalépését a bajnokságból, így az Olimpia FC felkapaszkodott a harmadik helyre. A play–off szereplést már szombaton tisztázhatja a szatmári gárda.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) április 2-i gyűlésén elfogadta az Adrian Mititelu magánvállalkozó által finanszírozott FC Universitatea Craiova bajnokságból való visszalépési kérvényét – olvasható a föderáció csütörtöki közleményében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a FRF törli az olténiai együttes visszavágóbeli összes eredményét, és 3–0 arányban az ellenfél javára írja. Ebből a Szatmárnémeti Olimpia FC nyert a legtöbbet, hiszen Csik Tibor edző legénysége a 12. fordulóban 1–1-et játszott a FCU-val, és az akkor szerzett egy ponthoz még kettőt hozzáad most a FRF. Ezzel már 33 pontja lett a „sárga–kékek”-nek, amellyel felugrottak a Liga 2 2-es Csoportjának a harmadik helyére. Ezt a FRF a hivatalos honlapján is megerősítette, ugyanis csütörtökön már a frissített táblázatot közölte.
Egyedül a hetedik helyen tanyázó Besztercei Gloria jelenthet veszély az Olimpiára, ők öt pont távolságra vannak a szatmáriaktól, így Csik Tibor csapata gyakorlatilag két pont távolságra van, hogy biztosítsa a helyét a rájátszásban az első hat együttest felsorakoztató play–off csoportba. Ezeket a pontokat már szombat délután begyűjtheti a CS Mioveni elleni idegenbeli bajnokin. A csapat már a tegnap elutazott az Argeş megyei településre, ahol az is cél, hogy revánsot vegyenek az itthoni ikszért. A novemberi Olimpia – Mioveni bajnokin ugyanis 1–1-es eredmény született.
Az Olimpia továbbjutására több „képlet” létezik. A legegyszerűbb az a változat szerint az Olimpia nyer Mioveniben, akkor az utolsó fordulóbeli meccs eredményétől függetlenül (hazai pályán a Gloriával) a szatmáriak az első hatban zárnak.
Ha döntetlen születik Mioveniben és a beszterceiek szombat délelőtt hazai pályán nem nyernek a vendég Marosvásárhelyi ASA ellen, akkor is az Olimpia a továbbjutó. Ha mégis begyűjti a három pontot a Gloria, akkor a „sárga–kékeknek” legalább egy pont kell még a jövő szombati Olimpia – Gloria meccsről.
Amennyiben holnap a Mioveni és a Gloria is győzni tud, akkor az Olimpiának kötelező nyerni az április 12-i meccsen. Ha a marosvásárhelyiek nyernek Besztercén, akkor már nem számít a mioveni találkozó eredménye, az Olimpia marad az első hatban.
A szatmári legénység ráadásul lépéselőnyben van a Glorával szemben, ugyanis a holnapi fordulóban a Gloria – ASA találkozót 11 órától, míg a Mioveni – Olimpia FC bajnokit 16 órától rendezik. Vagyis, a szatmári legények a megfelelő képlet tudatában lépnek pályára a 21. forduló meccsén.
„Nincs vége a bajnokságnak, szombaton is kell játszani. Nem kirándulni jöttünk Miovenire. Most a saját eredményekre kell figyeljünk. Természetesen fél szemmel majd a besztercei szereplést is szemmel követjük” – mondta lapunknak Csik Tibi, aki elismerte, a szatmáriak szempontjából jól jött a FCU visszalépése, ugyanakkor sajnálja, hogy egy nagy múltú együttes ilyen sorsra jutott. „Egy jó csapat volt és sajnálom, hogy a támogatók nem tudták benntartani a Liga 2-ben. Várható volt, hogy ez be fog következni, mert a bajnoki rajtnál is anyagi gondjai voltak” – tette hozzá a szakvezető.
Az utolsó két forduló mérkőzései a szatmáriaknak és beszterceieknek: 21. forduló, április 5.: Besztercei Gloria – Marosvásárhelyi ASA (11 óra), CS Mioveni – Szatmárnémeti Olimpia FC (16 óra); 22. forduló, április 12., 11 óra: Szatmárnémeti Olimpia FC – Besztercei Gloria.
Play-off-ban szereplő csapatok
1.
CSU Craiova
20
13
4
3
30–11
43
2.
Vâlcea
20
10
5
5
26–17
35
3.
Olimpia
20
9
6
5
22–16
33
4.
writing services
ASA
20
8
7
5
21–12
31
5.
Resica
20
9
4
7
22–18
31
Play-out-ban szereplő csapatok
6.
FC Olt
20
8
6
6
19–14
30
7.
Gloria
20
8
4
8
20–18
28
8.
Mioveni
20
7
5
8
19–22
26
9.
FC Bihor
20
6
5
9
16–18
23
10.
UTA
20
5
6
9
17–23
21
11.
FCU Craiova
20
4
5
11
9–33
17
12.
Motru
20
3
3
14
16–35
12