Mindössze két óra alatt közel 800 jegy kelt el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának bukaresti fesztiválszereplésére. A társulat október 19-én az Országos Színházi Fesztivál programjában játssza a I. L. Caragiale Nemzeti Színház színpadán a III. Richárd című előadást, Albu István rendezését.
A romániai színházi élet két legfontosabb díjával büszkélkedhet a társulat a szóban forgó előadás kapcsán: a legjobb előadás díját kapta a produkció, a rendezőjét, Albu Istvánt pedig a legjobb rendezésért díjazták a Craiován megtartott 33. UNITER-gálán. Az előadás főszereplője, Nagy Csongor Zsolt a nagybányai Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb főszereplőnek járó díjat kapta, a III. Richárd pedig a fesztivál legjobb előadása lett.
A III. Richárd egy évek óta folyamatban lévő, több produkciót magába foglaló „rendezői program” legújabb része. A drámai cselekménybe beépített élőzene különleges előadásélményt, valódi koncert-show-t kínál a nézők számára. Ez alkalommal a ‘70-es évek világhírű amerikai rock-slágerei csendülnek fel a színpadon és az együttes frontembere válik a véreskezű III. Richárd éneklő alteregójává.
A III. Richárd előadás iránt nagy az érdeklődés, sorban érkeznek a meghívások a társulathoz. Augusztus utolsó napjaiban Konstancán vendégszerepelt a társulat a SEAS Fesztiválon, hamarosan Moldovai Köztársaság fővárosban, Kisinyovban játszanak, majd az Országos Színházi Fesztivált követően Csíkszeredában lesz látható az előadás.
“Számítottunk a fokozott érdeklődésre, de bennünket is meglepett a két óra alatt eladott 800 jegy. A bukaresti színház ezer férőhelyes, de technikai okok miatt az előadást szűkített színpaddal játsszuk, ezért a jó láthatóság jegyében szűkíteni kellett a nézőteret is” - mondja Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti Igazgatója.
A szatmári közönség egyébként október 12-én bérletszünetben láthatja a III. Richárdot. A 19 órakor kezdődő előadásra jegyek már csak korlátozott számban kaphatók az Északi Színház jegypénztárában valamint a Biletmaster.ro online jegyértékesítő rendszerben.
Hírszerkesztő