Szatmár megye

Két nappal elhalasztják a szóbeli érettségi vizsgák kezdetét

2023.06.08 - 13:30
Hétfő helyett szerdán, azaz június 14-én kezdődnek az érettségizők szóbeli vizsgái a pedagógussztrájk miatt, ám az írásbelik időpontját (még) nem módosítják — jelentette be Ligia Deca oktatási miniszter a csütörtöki kormányülést követően.

A korábbi forgatókönyv értelmében június 9-én, pénteken kellett volna lezárni a tizenkettedik osztályos diákok osztályzatait, és az volt az utolsó nap, amikor a végzősök beiratkozhatnak az érettségire, hogy aztán hétfőn kezdjék a szóbeliket — a pedagógussztrájk miatt azonban több halasztás is történt. 

Mint azt Ligia Deca oktatási miniszter a csütörtöki kormányülést követően bejelentette: a  nyolcadik és tizenkettedik osztályos diákoknak a képességvizsgára és az érettségi vizsgákra az iratkozási időszakot, illetve a lezárások határidejét június 13-ig meghosszabbították. Ennek okán a maturandusok szóbeli vizsgái június 14-én, szerdán kezdődnek, és június 23-ig tartanak — ha azonban a sztrájk 13-ig sem ér véget, akkor más megoldásokat keresnek, fontolóra veszik például, hogy az érettségi szóbeli vizsgájának eredményeként a gimnáziumi átlagot ismerik el.

Az írásbeli vizsgák időpontján (eddig még) nem változtattak:

június 26.: román nyelv és irodalom
június 27.: a szaknak megfelelő kötelező tantárgy
június 28.: a szaknak megfelelő választott tantárgy
június 29.: anyanyelv és irodalom.

A vizsgaeredményeket július 3-án 12 óráig teszik közzé, és aznap 18 óráig lehet benyújtani az óvásokat. Az óvások elbírálása július 4 - 6 között történik, végleges eredményeket pedig július 7-én teszik közzé.

A nyolcadik osztályosok képességfelmérő vizsgáinak menetrendje:

június 19.: román nyelv és irodalom (írásbeli)
június 21.: matematika (írásbeli)
június 22.: anyanyelv és irodalom (írásbeli).

A vizsgaeredményeket június 28-án, 14 óráig teszik közzé, az óvásokat aznap 16 - 19 óra között, valamint június 29-én, 8 - 12 óra között lehet benyújtani, ezek elbírálása június 29 - július 4 között történik, végleges eredményeket pedig július 4-én teszik közzé.

A tárcavezető a kormányülés végén tett nyilatkozata szerint elfogadták azt a memorandumot, amelyben garanciát válallnak arra, hogy az egységes bértörvényben prioritást élvez az oktatás, a pályakezdő pedagógusok megkapják az országos bruttó átlagbért.

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!