Nagykároly

Két napon át együtt a Károlyi család

2014.06.13 - 20:52

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Károlyi Sándor Alapítvány szervezésében először került sor a Károlyi-leszármazottak találkozójára, amelyre a világ több országából érkeztek családtagok és meghívottak. A tegnap kezdődött találkozó ma folytatódik.

 

Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy ennek a találkozónak a megszervezése a nagykárolyiak régi álma, nem volt könnyű megvalósítani, hiszen a családtagok szétszóródtak a nagyvilágban, többen közülük már nem beszélnek magyarul, a fiatalok pedig nem is igazán érdeklődnek a származásuk iránt. A találkozó céljai között szerepel az is, hogy ebből az alkalomból Nagykároly város felvegye a kapcsolatot azoknak a településeknek az önkormányzataival, ahol Károlyi-birtokok voltak és vannak. A Károlyi családnak több száz éves történelme van, s ma is él az a szorgalom és szellemiség, amely a svábokkal való betelepítés által meghonosodott ezeken a vidékeken.

 

Résztvevők

 

A Károlyi család jelenleg élő tagjai közül meghívást kapott: Dürckheim Christian, Dürckheim Eugenie és Felix, Dürckheim Georgina, Dürckheim Károlyi Francesca, Dürckheim Sophie, Károlyi Hanna és vőlegénye, Károlyi József és Chatrin (Franciaország), Károlyi László és Erzsébet, Károlyi Sándor (Ausztria). A családtagok között voltak olyanok, akik most ismerkedtek meg egymással, s voltak olyanok is, akik nem szívesen emlékeztek vissza valamennyi ősükre, Károlyi József például megjegyezte: nem tagadja meg Károlyi Mihály volt miniszterelnököt, de nem büszke rá. A polgármester a vendégeknek bemutatta a felújított Károlyi-kastélyt, ami elnyerte a tetszésüket, majd a család néhány tagja megkoszorúzta a kastélykertben felállított Károlyi Sándor-szobrot. A vendégek nagy érdeklődéssel tekintették meg a felújítás alatt álló lovardát, melyben egy rövid lovas bemutatót is tartottak a helyi fiatalok. A hamarosan megújuló Szarvas Szálló (ide fog költözni a polgármesteri hivatal) és a felújítás alatt álló színházépület megtekintése után a vendégek és a hazai meghívottak Kaplonyba látogattak.

 

Ima a kriptában

 

A kaplonyi ferences kolostorban Timár Asztrik OFM és János OFM bemutatta a könyvtárat, a múzeumot és a Károlyi-család kriptáját. János OFM elmondta, hogy a kaplonyi műemlék együtteshez három épület tartozik: a ferences templom és a rendház, valamint a családi kripta. A kriptában jelenleg kilenc szarkofág található, a család harmincnyolc tagja van ide eltemetve, legutóbb 2010. december 19-én Károlyi Lajost helyezték itt örök nyugalomra. Timár Asztrik imádkozott a Károlyi család elhunyt tagjainak lelki üdvéért.

A továbbiakban beszélgetésekkel folytatódott a találkozó, új kapcsolatok születtek, a polgármesterek és közéleti személyiségek megegyeztek abban, hogy a jövőben szorgalmazni fogják, hogy minél többen látogassák Nagykárolyt, a Károlyi-kastélyt, hogy Károlyi Sándor szellemében fejlődjön ez a város, és a benne élő nemzetiségek megtalálják a közös utat.

 

Elek György

[ohballada-1]