Sport

Két nap alatt kétszer az ICIM ellen, Aradon

2017.10.27 - 18:15

Majdnem napra pontosan öt és fél évvel ezelőtt, 2012. április 28-án nyert legutóbb a VSK az Aradi ICIM vendégeként. A két együttes vasárnap játssza az egymás elleni 43. mérkőzést.

Nem sok idejük maradt a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdázóinak a pihenésre, ugyanis a szerdai, németországi mérkőzés után vasárnap, majd hétfőn is pályára lépnek tétmeccseken. A tét nem is kicsi, hiszen mindkét találkozón bizonyítaniuk kell a lányoknak, hogy ebben az idényben sokkal jobbak az aradi ellenfélnél. Vasárnap a Női Közép-Európa Liga (CEWL) soron következő fordulójában, hétfőn pedig a honi bajnokság ötödik játéknapján kell verni az ICIM-et.

A két alakulat között egyébként kialakult egy rivalizálás az elmúlt közel egy évtized alatt. Eddig csak abban a két idényben nem játszott szoros meccseket egymás ellen a két csapat, amikor a VSK ifikkel állt fel a bajnokságban (akkor 40, 50 pont különbséggel verték a szatmáriakat). Emellett viszont bajnoki és kupadöntőket vívtak egymás ellen, illetve nemzetközi porondon is elődöntőben küzdöttek egymással. Statisztikát is készítettünk, amelyből kiderül, hogy a vasárnapi lesz a 43-ik Arad–Szatmár csata, és értelemszerűen, hétfőn a 44. egymás elleni párharcot is bejegyezhetjük majd a statisztikába. Viszont, ha megnézzük az eredmények szerinti mérleget, akkor az aggasztó lehet a mi szemszögünkből. 15 VSK-győzelem mellett 27 ICIM-siker. Viszont ehhez hozzá kell fűzni, hogy az aradiak hat mérkőzést nyertek meg azokban az években, amikor megkezdődött a VSK hanyatlása (2013–2014), majd amikor csak a túlélés volt a klub célja (2014–2015, 2015–2016). A legjobb év a VSK első élvonalbeli idénye volt, hiszen a Dan Fleșeriu által irányított szatmári gárda ötből négyszer verte az ICIM-et, és egy szezonban kétszer is nyerni tudott Aradon. Ezt követően a következő három idényben is nyert egy-egy találkozót a Maros-parti településen a VSK. A legutóbbi idegenbeli siker, a 2012. április 28-i 58–54-es aradi győzelem bajnoki döntő-szereplést ért a VSK-nak. Azóta viszont a szatmáriak nem tudtak ott nyerni, talán most megtörik a jég.

A 2010–2011-es szezonban a Nemzeti Liga fináléjában is megküzdött egymással a VSK és az ICIM, az utóbbiak nyertek összesítéseben 3–1-re. Ugyanebben az évben a Román Kupa döntője is Szatmár–Arad csatát hozott, de akkor is az ICIM-é lett az aranyérem.

A 2011–2012-es idényben a CEWL elődöntőjében, Wasserburgban kisebb botrányba fulladt a két együttes közötti elődöntő, az aradiak sportszerűtlen tette miatt: Târgoviștéről két erős játékost hoztak, kihasználva a román szövetség (FRB) általa lehetőséget, miszerint nemzeti érdekből, nemzetközi meccsekre ideiglenesen is lehet szerződtetni kosarasokat. A FRB azóta sem válaszolt kérdésünkre: egy nemzetközi találkozón mi a nemzeti érdek egy Szatmár–Arad csatában? Az ICIM megnyerte azt a találkozót, de a döntőben elvérzett. Ugyanabban a szezonban a VSK visszaadta a „kölcsönkenyeret”, hiszen a Nemzeti Liga elődöntőjében, a fentebb említett dátumon, éppen Aradon vívta ki a fináléba jutást a VSK.

Az előbb említett wasserburgi találkozó volt eddig az egyetlen VSK–ICIM meccs a CEWL-ben, vasárnap lesz a második. A papírforma – nemzeti érdek nélkül, habár tudomásunk szerint, azóta törölte ezt a szabályt a FRB – a VSK-nak kedvez, így Marius Dobă edző tanítványai megszerezhetik az idénybeli, zsinórban hetedik győzelmüket, ugyanakkor az VSK–ICIM párharcok 18. szatmári sikerét jegyezhetnénl. Az elmúlt szezonban, április 7-én nyert legutóbb a Jose Araujo által irányított VSK az aradiak ellen, viszont a 77–75-ös siker a Both Katalin Sportteremben született. Majdnem napra pontosan, öt és fél év után ismét születhet egy VSK-siker Aradon.

A mostani mérkőzésre visszatérve meg kell említeni, hogy az ICIM ugrott be a visszalépő Kolozsvári U helyére. Ezért nekik ez lesz az első meccsük ebben a CEWL-szezonban, míg a VSK már túl van egy győzelmen, miután szerdán 71–54-re győzött a BC Pharmaserv Marburg otthonában. Az aradiak gyengén kezdték a 2017–2018-as szezont, ugyanis eddig 1 győzelmet és öt vereséget jegyeztek. A Román Kupában bár továbbjutottak, de a Nemzeti Ligában nyeretlenül sereghajtók.

A vasárnapi CEWL-találkozó 18 órakor kezdődik, akárcsak a hétfői ICIM–VSK bajnoki.

Pesek Attila