Sport

Két nap alatt félnapi verseny

2017.01.07 - 16:37

A rengeteg esőben kialakult sár miatt a szervezők törölték a Dakar-rali szombati, hatodik szakaszát. A szélsőséges bolíviai időjárás nem először okoz gondot a világ leghíresebb tereprali-viadalán, ugyanis pénteken szintén emiatt rövidítették le az ötödik etapot.

Féltávnál a 18. helyen áll az összetett táblázatban a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team motorosa, Gyenes „Mani” Emánuel. Viszont a heves esőzések miatt a szervezők szombaton útjára sem engedték a mezőnyt, pénteken pedig csak a kijelölt táv felét tudták teljesíteni.

Az ötödik versenynapon, pénteken sorozatban a harmadik napot töltötték a versenyzők 3500 méter tengerszint feletti magasságban. A motorkerékpárosoknak és a quadosoknak volt a legkellemetlenebb ez a nap, hiszen 2 Celsius-fok hidegben vágtak neki Tupiza város közeléből a távnak. A fáradtság, a hideg és a levegő alacsony oxigénkoncentrációja rányomta a bélyegét Mani teljesítményére is, hiszen vétett néhány navigációs hibát, de végül sikerült időben behoznia a hátrányt.

A nap végére Oruróba várták a mezőnyt, de a tervezett 447 kilométeres mért szakasznak csak a felét tudták teljesíteni. A nagyon alacsony hőmérsékleti értékek és a heves esőzések miatt a 219. kilométernél lehívták a versenyzőket a pályáról, és aszfalton gurultak be a gépparkba.

„Az ötödik nap is hosszú volt. Két speciális szakasz lett volna, de sajnos az időjárás miatt a másodikat törölték a szervezők. A rajttól már szakadt az eső, és ez tartott nyolcvan kilométeren keresztül. Két navigációs hibát is vétettem, mivel a szervezők módosítottak valamit a GPS-en. Idén már nem tüntetnek fel irányt mutató nyilakat a GPS-pontoknál, amely jelentős segítséget nyújtott a navigálásban, de az élen haladó pilóták is hasonló gonddal küzdenek. Így pénteken 10–12 percet vesztettem, de a táv többi része rendben volt, tetszett. Fontos, hogy tartom a helyemet az első húszban, és remélem, hogy sikerül még feljebb kapaszkodni a táblázatban” — nyilatkozta Mani, aki szívesen teljesítette volna az idei Dakar leghosszabb szakaszát, az Oruro és La Paz közötti 527 kilométeres szelektívet.

Szombaton ugyanis Oruróból Bolívia fővárosáig volt kijelölve a versenytáv, viszont az időjárási körülmények nem változtak, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy törlik a szelektívet, és mért idő nélkül küldik a teljes mezőnyt La Pazba. 786 kilométer volt az össztáv, és a fővárosba való érkezéskor több kilométeren keresztül állt a tömeg az út két oldalán és köszöntötte a Dakar-rali résztvevőit.

Vasárnap pihentek a versenyzők, hétfőn pedig a 7. etappal folytatódik a világ legnehezebb ralija. Az embert és versenygépet egyaránt próbára tevő megmérettetésen La Pazból Uyuniba érkeznek a pilóták. A 622 kilométerből 322 kilométer lesz a szelektív, maratoni szakasz. Vagyis a versenyzők a nap végén nem találkoznak majd a szerelőcsapatukkal, a felmerülő alapvető műszaki gondjaikat maguk kell hogy megoldják. A motoros pilótákat egy helyen, egy kaszárnyában fogják elszállásolni.

Öt forduló után egyébként a motorosoknál a brit Sam Sunderland, a Red Bull KTM Factory Rally csapat pilótája áll az élen, míg az autósok között a francia Sebastien Loeb győzött pénteken, de az összetettben Stéphane Peterhansel vette át a vezetést.