Szatmárnémeti

Két Mercedes buszt vettek

2014.08.08 - 11:03

Tegnap már munkába állt a két frissen-vételezett Mercedes busz közül a második is, igénytől függően sorolják majd be azokat a külnöböző járatokra a szatmárnémeti tömegközlekedésben.

Saját megtakarított pénzén vett két használt busz a Transurban, a városkasszából egyetlen banit sem kaptak rá. Az egyik jármű augusztus másodikától járja a szatmárnémeti utcákat, a másikat tegnap kora délután helyezték üzembe első alkalommal.

Svéd helyett német

— Vásárlás előtt öt cégtől kértünk árajánlatot két buszra, tájékoztatta lapunkat Molnár Csaba a szatmárnémeti Transurban technikai igazgatója, Volvok helyett a Mercedes buszok mellett döntöttünk. Azért a német gyártmányúra esett a választásunk, mert a svéd járműgyár buszai alumíniumból készülnek, alumínium-hegesztője a Transurbannak nincs, ráadásul a busz alkatrészei nem javíthatóak, azokat cserélni kell, ami miatt sokkal drágább lett volna a fenntartásuk mint a Mercedeseké. A két busz ára 28 ezer euró volt.

Csukott ablakok

A Mercedes 405N típusú autóbuszt 2000-ben gyártották, kilencvenkét helyes, amiből harminchárom ülőhely. Az autóbuszt egy 213 lóerős EURO 2-es besorolású dízelmotor hajtja, automata sebességváltós és ABS fékrendszerrel van felszerelve. Származási helye Köln, ahol eddig 800 000 kilométert futott (a jelenelgi Transurban autópark átlag futott kilométere 1,5 millió), ott szintén a városi közszállítást kiszolgálva. Középső ajtaján egy kézzel mozgatható fémrámpa segíti a mozgássérültek buszra jutását, ez sajnos nem automata, a sofőr, vagy a mozgássérült kisérőjének kell kihúznia a busz alól a le- és felszálláshoz. Csak egy - egy kisebb ablak nyitható a busz oldalán, ami miatt nagyon meleg lehet a járműveken, Molnár Csaba szerint ezt még nem figyelték, de talán megbízható lesz a buszon lévő, erőltett légcsaerélő gerendezés ahhoz, hogy a nyári kánikulában is elfogadható hőmérséklet legyen a két Mercedes buszban.

Legutóbb 2007-ben vásárolt buszokat a Transurban, akkor városi költségvetésből lett megvéve az azóta is kifogástalanul teljesítő tizenöt, a francia Irisbus gyártotta Citelis.

Princz Csaba