Nagykároly

Két magyar csoporttal indulna a református óvoda

2013.01.16 - 09:59

Az 1-es számú napközi-központ keretében, a volt 4-es Számú Általános Iskola épületében működhetne a református óvoda Nagykárolyban. Jelen állás szerint két magyar csoport indulna.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelezte a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalnak még a tavalyi év folyamán, hogy szeretnének egy tanintézményt, konkrétan egy óvodát működtetni a városban. Ez szerencsésen egybeesett azzal a helyzettel, hogy az önkormányzat visszakapta a 4-es iskola épületét, amelyben a kastély felújításának ideje alatt a városi múzeum és a Werdnig Hoffman Egyesület működött.

Az egyházkerület kérvényében azt vállalta fel, hogy amennyiben az önkormányzat az épületet, illetve a hozzátartozó telket erre a célra biztosítja, akkor az egyházkerület (KREK) vállalja a bebútorozását, valamint az udvarra való játszóeszközök beszerzését. Az óvónők így felkeresték azokat a szülőket, akiknek gyermekei szeptembertől járhatnának óvodába. Mindezt a Nagykároly-Belvárosi és a -Kertvárosi református egyházközségek segítségével végezték, és össze is gyűjtöttek 48 aláírást.

Várna Levente, az önkormányzat tanügyi igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a felekezeti óvoda az 1-es számú napközi-központ keretében működne. „Mivel az 1-es számú napközi-központ meglehetősen zsúfolt, ha ott jönne létre még egy csoport, annak már nem jutna hely. A volt 4-es iskola bevonásával ezt a problémát ki lehetne küszöbölni — nyilatkozta az igazgató. — A törvény értelmében egyházi óvodát nem lehet létesíteni az országban, így a magyar csoportok mennének át az új óvodába. Gyakorlatilag az 1-es óvodaközpont működne két helyen.”

„A jelenlegi felállás szerint valóban hét magyar és hat román csoport indulna az 1-es napköziben és a hozzá tartozó óvodákban. Arra a kifogásra, amely egy román nyelvű megyei napilapban megjelent, miszerint Romániában élünk, és ez így elképzelhetetlen, csupán annyit tudok mondani, hogy a másik két óvodaközpontban az arány pont fordítva van, ráadásul egy olyan városban, mint Nagykárolyban, ahol az etnikai arányok a magyarság javára billennek. Nem értem, hol van itt a gond, mit sérelmez a két óvónő, akik vélhetően megfogalmazták az imént említett cikket — fűzte hozzá Várna Levente —, sőt nemtetszésüknek is hangot adtak egy, az önkormányzat illetékes hatósága és az óvodaközpont pedagógusai közötti egyeztetésen.”

Ifj. Deák Endre