A Magyar Érdemkeresztet a nemzet szolgálatában, Magyarország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismeréseként adományozzák, legmagasabb fokozata pedig az Arany Érdemkereszt.

Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul tolmácsolta Novák Katalin köztársasági elnök szavait, aki dr. Szőcs Péter Levente, az Identitas Alapítvány elnöke, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettese, a Partiumi Magyar Napok társszervezője számára a Szatmárnémetiben élő magyar közösség megmaradását és nemzeti identitásának megőrzését szolgáló tevékenysége, valamint a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat létrehozójaként és szervezőjeként végzett munkája elismeréseként   adományozta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. 

Mint Kereskényi Gábor a laudációban kifejtette, dr. Szőcs Péter Levente nagy alapossággal és kitartással végzi évtizedek óta tartó kutató munkáját, ugyanakkor a szatmári magyar közösség mindig számíthat rá, legyen szó érdekképviseletről, kultúráról vagy közösségi programokról. Jellemző rá, hogy igyekszik több fronton is helytállni. „A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen fizika és történelem szakán is diplomázott. Az évek során folyamatosan képezte magát: doktori címet szerzett, számos ösztöndíjban és szakmai kitüntetésben részesült.
Kijelenthetem, hogy őt olyan embernek ismerem, aki igazán szereti a szakmáját, a régészetet. Sokszor kérdezzük tőle, mi a lelkesítő egy földből kiásott sáros fésűn vagy törött cserépdarabon, ilyenkor nem jön zavarba, hanem jó „házitörténészként”, türelemmel és elnéző mosollyal avat be a részletekbe.
A szatmári magyar közösség iránti elkötelezettsége és fáradhatatlan odaadása példaértékű mindannyiunk számára. Nem csak a munkából veszi ki a részét, hanem számítani lehet az őszinte véleményére is. Megtisztelő, hogy Péter a bajtársam és a barátomnak mondhatom.  
A Szatmárnémeti Identitás Alapítvány elnöke 2009-től, így helyi magyar nyelvű kiadóként fontos könyveket jelentet meg és számos rendezvény szervezője, ezek közül a legjelentősebb a Partiumi Magyar Napok. Elnöksége idején az alapítvány közreműködésével készült el Szatmárnémetiben II. Rákóczi Ferenc fejedelem mellszobra, Széchenyi István egész alakos szobra a főtéren, megújult Kölcsey Ferenc szobra és a kőszegremetei Széchenyi-obeliszk.
A Szent István Kör tagja 1997-től, 2005-től elnöke. A Kör elnökeként, de mint a helyi múzeum szakmai munkatársa is a magyar közösség önismeretét szolgáló fontos helytörténeti kutatásokat végez, ezekről előadásokat tart, és könyveket, tanulmányokat jelentet meg. Péter, köszönjük a munkádat és gratulálunk a rangos elismeréshez!” – fogalmazott. 

„Ez a kereszt láthatóvá teszi azt a keresztet, amelyet mindannyian cipelünk, akiket megáldott a Fennvaló hivatással, és a közösségért való tenni akarással.” – summázta tömören dr. Szőcs Péter Levente, köszönetet mondva feleségének, munka- és párttársainak a támogatásért.

„Az ember, aki sosem unt meg másokat.” 

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke  Elek György, a Szamos folyóirat főszerkesztője, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont referense számára a szatmári magyar közművelődés terén szerzett érdemei, különösen a Szamos folyóirat újraindítójaként és a Szamos Diákirodalmi Kör megalapítójaként végzett tevékenysége elismeréseként adományozta  a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. 

„Krónikát írni a krónikásról, kérdőn fürkészni azt, aki kérdezni szokott, megfigyelni a minket megfigyelő tekintetet, megünnepelni, aki mindig, mindenkit megünnepel, tetten érni a legtöbbször szerényen háttérbe húzódó közösségszervezőt az egyik legnehezebb feladat – olyan mint újságírót interjúvolni, vagy a tudósítóról tudósítani.” – vallotta be méltatása elején Bessenyei-Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója. „Nem mintha díjazottunkról ne volna bőségesen mit mondanunk. Elek György – minden szatmári Elek Gyurija – gazdag és szövevényes életutat járt be már eddig is. Úgyszólván könnyebb volna azt összefoglalni, amibe még sohasem vágott bele, mint végigszaladni gondolatban kalandos ösvényein, amelyeket bejárt az 1958. október 11-én, Pettyénben megtett legelső utazása óta, amely erre a világra vezetett. És „világ” alatt itt elsősorban Szatmár vidékét értem, amely egész eddigi életének és tollforgatói, közösségszervezői munkásságának epicentruma maradt: olyan csomópont, amely körül szüntelen kering és amelyhez ezer módon közelít, gravitál, miközben folyamatosan benne is él, mint magánember, újságíró, költő, közösségszervező – mint kíváncsi kérdező, rákérdező. Az ebben a „világban” töltött évtizedek alatt dolgozott már gyárban, szerkesztőségben és kulturális intézményben, volt szervező, újságíró, moderátor, verseket közölt országos folyóiratokban, írt és szerkesztett kalendáriumot, évkönyvet, interjúköteteket és verseskötetet – és nehéz volna olyan szatmári témát említenünk, amelyről ne írt volna legalább egy cikket, több évtizednyi újságírói pályája során. Díjazottunk hűséges típus: nemcsak szülőföldjéhez bizonyult annak, de a szépemlékű Szatmári Friss Újsághoz is, amelynek 1992-től, három évtizeden át volt munkatársa, miközben más periodikákban is közölt természetesen, mi több, kettőnek – a Szamoshátnak és a Szamos folyóiratnak – alapítója is volt. Lokálpatriotizmusát mi sem tükrözi hívebben mint ezen folyóiratok címei, amelyek születésénél bábáskodott és amelyek megjelenéséhez köze volt: ha felsoroljuk őket, képet kapunk a már említett „világról”, amelyben díjazottunk fáradhatatlan szolgálattal töltötte egész eddigi életét. Ez a „világ” csupa „Szatmár” és csupa „Szamos” – ami pedig Elek György tevékenységének ismeretében aligha véletlen egybeesés. 
Amikor szatmári értékeinkről és értékteremtőinkről beszélünk, hajlamosak vagyunk azokra fókuszálni csupán, akik az Értől indulva az óceánig jutottak el azon a szakadatlan forgalmú, ámde sajnos egyirányú úton, amely innen csak el, csak másfelé vezet. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról az emberekről – pedig voltak és vannak sokan! – akik egy ezzel ellentétes menetirányt képviselnek és ahelyett, hogy Szatmárról hordanák csupán az óceánba e város kulturális életének értékes cseppjeit, egy néha reménytelennek tűnő, sziszifuszi munkát vállalnak magukra: szelencéikbe gyűjtve hordják haza cseppenként nekünk az óceánt. És esőt is fakasztanak – hogy legyen még újabb és újabb ér, ami elindul innen, távoli tengerek és óceánok felé. Mi másról szólna végső soron az a tehetségkutató és tehetséggondozó munka, amelyet Gyuri magára vállalt a Szamos hasábjain?
Ha rá akarok mutatni Elek György egyetlen erényére a sok közül, ha egy mondattal szeretném jellemezni, miért tartható közösségi életünk fontos szereplőjének és erős oszlopának, így jellemezném: „Az ember, aki sosem unt meg másokat.” Ha pedig csak egyetlen szót kellene mondanom, ez lenne: „A kezdeményező”.

Elek György munkásságában ugyanis valóban azt a képességét tartom a legértékesebbnek, amely alkalmassá teszi őt valamire, ami – bár próbáltuk sokszor és sokan – csak keveseknek és ritkán sikerült: közösségeket teremteni fontos ügyek köré és párbeszédet generálni. Ennek belátásához elég a Szamos Diákirodalmi Kört felhoznom példaként. Mint annyian mások, magam is részese voltam, még kamaszkoromban, olyan kísérleteknek, amelyek a szatmári diákirodalmi élet feltámasztását tűzték ki célul (meg is alakult annak idején a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés segítségével a Szilágyi Domokos Irodalmi Kör, s a lendületből lett is két, nem is értéktelen antológia). A kezdeti felbuzdulások rendszeres folytatása azonban mindig elmaradt – nyomukban néma csönd következett. Amikor díjazottunk  – sokadik nekifutóként – belevágott egy diákirodalmi kör szervezésébe, bevallom, legyintettem magamban. Miért pont neki sikerülne? – kérdeztem magamtól, lemondóan mosolyogva. Aztán – mint annyiszor – meglepődve szemléltem sokakkal együtt, hogy lám, éppen neki, éppen Elek Gyurinak sikerül! Talált hozzá forrást, intézményi hátteret, és ami a legfontosabb: összekapcsolt vele egy folyóiratot, megértve, hogy a diákirodalmi élet folytonosságát nem egy évenként egyszeri felszikrázás, nem egy-egy ígéretes antológia, hanem a közlés rendszeressége tudja biztosítani. 
Amikor megkeresett, hogy volnánk-e partnerei a pandémia előtt a színházi büfében, azóta immár a Mézesházban szervezett értelmiségi kerekasztal-beszélgetéseknek, nem kisebb szkepticizmussal mondtam igent. Ez a kezdeményezés valami roppant hiányt igyekezett pótolni a város szellemi életében: a párbeszéd fájó és teljes hiányát a szatmári értelmiségen belül és a különböző generációk között. Nem fogok hazudni Önöknek épp e megszentelt helyen (sosem tenném), bevallom hát töredelmesen: nem jósoltam túl hosszú jövőt a kezdeményezésnek, ismerve önmagunkat. A beszélgetéssorozat azonban – láss csodát – immár hét éve működik!    
Nem sorolom tovább, mennyi értékes kezdeményezést sikerült Gyurinak elindítania és fenntartania, amivel sokan próbálkoztak – vagy már nem is próbálkoztak – őelőtte. Ha semmi mást nem tett volna le az asztalra, már pusztán ezek miatt is megérdemelné az elismerésünket.” – mondta, 
Méltatása zárásaként pedig azt javasolta: az újságíró, a termékeny tollforgató és krónikás teljesítményén túl ünnepeljük Elek György személyében az örökös kezdeményezőt – az embert, aki soha nem unt meg másokat.

Az Arany Érdemkereszt átvételét követően Elek György úgy fogalmazott: ez a kitüntetés arra kötelezi, hogy a továbbiakban is a szatmáriakért munkálkodjon. „ Úgy gondolom, bár ez a kitüntetés egyénnek szól, mégis egy közösséget illet meg. Azt a közösséget, amelynek tagjai részt vettek a Szamos folyóirat újraindításában és hozzájárulnak ahhoz, hogy rendszeresen megjelenhessen a kiadvány; azt a fiatalokból és pedagógusokból álló közösséget,a mely részt vesz a Szamos Diákirodalmi Kör munkájában; azokat a szatmári szakembereket, akik 2016 óta részt vesznek a Beszélgetések testről és lélekről kerekasztal-sorozaton, és véleményeikkel hozzájárulnak a közösség építéséhez, a lelki élet gazdagításához; és még sorolhatnám azokat a tevékenységeket, amelyek a szatmári magyar közösségünk szellemi megerősödését segítik elő. De nem hagyhatom szó nélkül az újságírással töltött több mint három évtizedet sem, hálás vagyok azoknak, akik lehetőséget adtak, hogy azzal foglalkozhassak, amit szeretek, a volt kollégáknak, és ezúton köszönöm meg az olvasók szeretetét is. 
Köszönöm mindazoknak, akik társaim voltak a közös munkában, köszönöm azoknak, akik jelöltek erre a kitüntetésre. Vannak látható és láthatatlan segítőtársaim. A láthatatlanok közül megköszönöm feleségemnek és lányunknak, Eszternek a mindennapi segítséget, hogy mellettem állnak, amikor túlvállalom magam és kijavítják a hibáimat, a tévedéseimet. Végül köszönetet mondok annak, aki már nem lehet itt, aki amikor még el tudott jönni egy-egy rendezvényemre, mindig odasúgta a mellette lévőknek: ő az én fiam.!”  – mondta.

Az ünnepi gálaműsor a Kölcseys Ferenc Főgimnázium diákjainak különleges előadásával zárult, akik Debreczeni Tibor: A kiválasztott. Petőfi misztérium és passióját mutatták be.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!