Az elmúlt 12 órában a legnagyobb hómennyiség (több mint 30 cm friss hó) az Avasban hullott, és bár Szatmár megyében nincsenek elzárt utak, a közúti közlekedés nehézkesen, téli körülmények között zajlik mind a 337 km–nyi ország– és nemzetközi úton (amelynek tisztítása az országos közútkezelő CNAIR feladata), mind pedig a több mint 700 km hosszú, aszfaltozott megyei úthálózaton (amelynek hótalanítása a megyei tanács hatáskörébe tartozik).
A Huta-hágón, a Máramaros megyével összekötő 19–os országúton továbbra is korlátozott a 7,5 tonnát meghaladó járművek közlekedése: a nehézgépjárművek forgalma időszakosan, a hóeltakarító gépek mögött történik, a megyei közlekedésrendészet irányításával.
Az Altfatter Tamás kormánymegbízott által hétfőn összehívott megbeszélésen elhangzott: a beérkezett jelentések szerint a megye településein nem tapasztaltak fennakadásokat az eddigi jelentős havazás, valamint a rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt.
Fűtéshiány miatt 465 diák számára nincs fizikai oktatás
Oktatás tekintetében azonban három településen is gondok vannak: a Szatmárudvari Általános Iskolában 331 tanuló számára felfüggesztették a tanítást, míg a Bikszád községhez tartozó, terepi Aurel Haiduc Általános Iskolában 134 diák számára online oktatás zajlik — mindkét esetben a fűtési rendszer meghibásodása tette ezt szükségessé.
Ugyancsak meghibásodást jelentettek a Királydaróci Általános Iskolából is, ott az iskolabusz meghibásodása miatt öt diák nem tud eljutni a tanintézménybe.
S ha már tél: a kormánymegbízott arra kérte a katasztrófavédelmi felügyelőséget, hogy szigorúan ellenőrizzék a tetőkön felgyülemlett hó stabilitását, valamint a forgalmas területeken a jégcsapok kialakulását – a napközbeni olvadás miatt ugyanis több helyen hatalmas jégcsapok lógnak az ereszek, háztetők szélein, mintegy Damoklész kardjaként, a járókelők feje felett.
„A jelenlegi meteorológiai körülményekre való tekintettel minden gépjárművezetőt arra kérek, hogy tanúsítson maximális óvatosságot, akár lakott területen belül, akár lakott területen kívül közlekedik, és kerülje a nem feltétlenül szükséges utazásokat az erősen behavazott térségekbe.
Indulás előtt győződjenek meg arról, hogy járműve valóban megfelelően fel van készítve a téli közlekedésre. Tartsák be a közlekedési rendőrök utasításait, és hagyjanak nagyobb követési távolságot a hóeltakarító járművek mögött, hogy azok hatékonyan tudjanak dolgozni.
Felhívjuk a lakosság és a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy tisztítsák meg az ingatlanok előtti járdákat, és figyeljenek a tetőkről lezúduló hó vagy jégcsapok jelentette veszélyre a balesetek megelőzése érdekében. Biztonságunk mindannyiunk felelősségén múlik.” – fogalmazott Altfatter kormánymegbízott.
Szabó Kinga Mária