Csütörtökön a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) vezetősége vázolta a lehetséges forgatókönyvet, viszont hangsúlyozzák, csak a felnőttcsapatok kezdhetnek két hét múlva. Szilágyi István AJF-elnök ugyanakkor hangsúlyozta: bár dátumokat is leszögeztek, de mindezek egyelőre tájékoztató jellegűek, mivel a a protokoll mindent felboríthat. Azonban Szilágyi kéri a klubok képviselőit, hogy keddig, szeptember 15-ig közöljék azokat a napokat, amikor a hazai mérkőzéseket rendezni akarják, illetve végezzék el az öltözők alapos fertőtlenítését is, ugyanis minden bajnokit nézők nélkül, de szigorú járványügyi szabályok betartása mellett rendezhetik.
A Liga 4 Elite két csoportjának versenyprogramját jövő kedden sorsolná ki az AJF, a következő napon a két Liga 4-es csoport menetrendjének a meghatározása következhet, míg a Liga 5 programját szeptember 17-én sorsolhatják.
A 18 éven aluli ifik csapatai, vagyis a junior A1-es korosztály ebben a hónapban még nem kezd. A Liga 4 Elite és a Liga 4 csapatainak ebben az idényben tornákat rendez majd az AJF. Október, illetve november hónapokban lehetne rendezni a selejtező tornákat, míg a döntőket jövő év áprilisában vagy legkésőbb májusban.
LIGA 4 ELITE
A-csoport
Avasfelsőfalui Energia
Avasújvárosi Talna
Pusztadaróci Recolta
Pálfalvi Unirea
Mikolai Turul
Bélteki Ştiinţa
Olimpia MCMXXI
Turci Voinţa
Aranyosmeggyesi Dacia
Apai Victoria
Halmi Speranţa
Luceafărul Decebal
B-csoport
Nagykárolyi VSK Victoria
Tasnádi Unirea
Kismajtényi Crasna
Kaplonyi AS
Kaplonyi Fortuna
Kálmándi Schwaben
Szamosdobi Voinţa
Mezőfényi Fröhlich
Érendrédi Real
Szaniszlói Recolta
Börvelyi Stăruinţa
Viitorul Lucăceni
LIGA 4
A-csoport
Tasnádszántói Vulturii
Érdengelegi Termala
Domahidai Olimpia
Piskolti Unirea
Csomaközi Schamagosch
Gencsi AS
Mezőteremi Victoria
Újmárnai Platanul
Királydaróci Atletic
B-csoport
Lázári Voinţa
Batizi Sportul
Szatmárudvari Someşul
Erdődi Cetate 800
Sárközújlaki AS
Vetési Viitorul
Óvári Someşul
Bábcai Voinţa
LIGA 5
Borválaszúti Prietenia
Homoródi Codreana
Szárazberki Unirea
Kökényesdi Ugocsa
Szamosdara
ASCS Diferit
Egri Sasok
Szatmárhegyi Viitorul
Érkávási Olimpia
Csanálosi Kneho
Nagymajtényi Gloria
Szopori Dacia
Meggyesgombási Venus
Pesek Attila