Nagykároly

Két év alatt megújul a főút Nagykárolyban

2020.02.18 - 08:13

Fontos, a közúti infrastruktúrát érintő munkálatok hosszú sora veszi kezdetét Nagykárolyban a Mobilitás 1 és Mobilitás 2 projektek révén, amint az időjárási feltételek lehetővé teszik azt.

A Regionális Operatív Program keretében kivitelezésre kerülő projektek — amelyek a helyi tömegközlekedési vállalat beindítását, elektromos buszok beszerzését, kerékpárutak kialakítását, valamint a város forgalmas útjainak a megújítását foglalják magukban — összértéke 13 millió euró.

A Mobilitás 1 néven ismertté vált program teljes neve: A károsanyag-kibocsátás visszaszorítása Nagykároly municípiumban a Tartós Mobilitási Terv feltételeinek alkalmazása révén. Ennek a projektnek a kivitelezési ideje alatt megújul a Mihai Viteazul utca, valamint a 25 Octombrie utca is.

„A kivitelezési munkálatokat elnyert cég képviselőivel folytatott egyeztetés során arról biztosított a vállalkozó, hogy mihelyt az időjárási feltételek és a körülmények megfelelővék lesznek, azonnal elkezdik a munkálatokat, az említett utca Ágoston utca felőli sarkától egészen a központi körforgalomnál található ortodox katedrálisig. A főúton végzett munkálatokkal párhuzamosan zajlik ugyanezen az útszakaszon a kerékpárút kialakítása is” — mondta Kovács Jenő polgármester.

Nagykároly vezetője arra kéri a nagykárolyiakat, hogy a különböző kényelmetlenségek ellenére a munkavégzés ideje alatt próbáljanak türelmet tanúsítani.

„Két éven keresztül zajlik majd a munkálat, amely idő alatt teljes körű felújításon megy keresztül a főút Ágoston utca sarkától a Mioriţei utca sarkáig tartó szakasza. Ez a Mihai Viteazul és a 25 Octombrie utcákat jelenti hivatalosan. Arra kérném a nagykárolyiakat, hogy legyenek türelemmel, használják közlekedésre a mellékutcákat, hogy ezáltal is csökkentsük a munkavégzés során keletkező fennakadásokat és a forgalom akadályozását” — mondta Kovács.

A károsanyag-kibocsátás visszaszorítása Nagykároly municípiumban a kerékpározás népszerűsítése, valamint a gyalogos közlekedés feltételeinek javítása révén elnevezésű projekt Mobilitás 2 néven lett közismert. Ennek a projektnek a kivitelezése már folyamatban van: a Kaplonyi utcában már dolgoztak a járda és a kerékpárút kialakításán, illetve a Teremi úton is folyik a munkálat. A járdák megújulása, kialakítása történik itt, illetve kialakításra kerül a kerékpárút is.

A Mobilitás 1 révén a helyi önkormányzat beindítja azt a közszállítási vállalatot is, amellyel szintén a közlekedés gördülékenyebbé tétele, valamint a károsanyag-kibocsátás csökkentése az elsődleges cél. A projekt révén a 10 korszerű autóbusz beszerzése mellett kijelölésre kerül az útvonal, illetve a városközpontban is kiépül a kerékpársáv.

A Mobilitás 2 elnevezésű projekt célja, hogy az egész városban kiépüljön a kerékpárút, ugyanakkor a gyalogos közlekedéshez szükséges minőségi járdák kerüljenek kialakításra. Mindezek mellett az érintett részeken a zöldövezet is megújul.

Tavasztól kezdve folytatódnak a Somos szabadidőpark kialakítási munkálatai. Elképzelhető, hogy a kivitelező még ebben az évben végez a 11,95 millió lej összértékű beruházással. Ennek a projektnek egyébként 2021-re kell elkészülnie.

A Regionális Operatív Program 2014–2020-as időszakában kiírt finanszírozás révén kialakításra kerülő szabadidőpark területén a korábban szemétlerakatként álló, kihasználatlan földterület új funkciót kap.