Külföld

Két esetben mutatták ki az omikron variánst Nagy-Britanniában

Fotó: Getty Images
2021.11.27 - 18:17
Két nagy-britanniai páciens szűrővizsgálatának leletében a koronavírus új, omikron nevű variánsát azonosították - közölte szombaton Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása.

Javid szombat délután elmondta: az általa vezetett tárca egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) előző este értesítette arról, hogy két pozitív koronavírus-leletben az először Dél-Afrikában azonosított omikron vírusváltozatot izolálták.

Az egyik érintett páciens a kelet-angliai Chelmsfordban, a másik a közép-angliai Nottingham városában él. Mindketten elkülönítésbe vonultak a velük egy háztartásban élőkkel együtt.

Sajid Javid elmondta, hogy a két eset összefügg egymással, de nem részletezte, hogy miként.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány elővigyázatossági intézkedésként négy újabb afrikai országot vesz fel vasárnaptól a járványügyi szempontból legkockázatosabbnak tekintett országok vörös listájára. MTI

Ajánljuk még a témában:

Belföld

INSP: 1922 omikron-esetet igazoltak eddig Romániában

A február 7-e és 13-a közötti héten 435 koronavírus-fertőzöttnél mutatták ki az omikron-variánst Romániában - közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Belföld

INSP: 1487-en fertőződtek meg igazoltan a koronavírus omikron-variánsával február 6-ig Romániában

Február 6-áig összesen 1487 koronavírus-fertőzöttnél mutatták ki az omikron-variánst Romániában - közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Belföld

INSP: 1146 omikron-esetet igazoltak eddig Romániában

Január 30-áig összesen 1146 koronavírus-fertőzöttnél mutatták ki az omikron-variánst Romániában - közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).