Belföld

Két árat fognak feltüntetni az áruházak június elseje után

2015.05.06 - 14:00

Több áruház is jelezte, hogy az áfacsökkentés előtti és az új árat is fel fogja tüntetni az élelmiszereken a júniusi áfacsökkentés után.

Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter elmondta, több kereskedelmi egység is azért döntött úgy, hogy két árat fog kiírni, mert így a vásárlók számára nyomon követhető lesz, hogy melyik áruház csökkentette valóban az árakat.

A tárcavezető kijelentette, a napokban elkészül a minisztérium jelentése arról, hogy hogyan módosultak az élelmiszerárak az áfacsökkentés bejelentése után. A szaktárca azt vizsgálja, hogy a kereskedők vezettek-e be indokolatlan drágításokat az elmúlt hetekben. Az országos sajtó szerint ugyanis egyes nagyáruházak akár 30 százalékkal is emelték bizonyos élelmiszerek árait az áfacsökkentés bejelentését követően.

A Profi kiskereskedelmi áruház tegnap jelentette be, hogy több élelmiszer esetében máris csökkentette az árakat. Az áruház a polcain ezeket a termékeket sárga színű árcédulával fogja jelölni. (transindex.ro)