Vidék

Készülnek az új idényre a horgászok

2015.02.13 - 13:30

A felére csökkentett éves horgászbérlet árának köszönhetően eddig többen váltották ki az engedélyt, mint tavaly, a Megyei Sporthorgász Egyesület elnöke, Czumbil Tibor emellett az idei tervekről és az eddigi megvalósításokról is nyilatkozott lapunknak.

 

Bár az igazi horgászidény beindulására még várni kell, a Megyei Sporthorgász Egyesületnél kezd élénkebbé válni a forgalom, az érdekeltek naponta keresik fel a székhelyet, hogy kifizessék az idei évi tagdíjat, ami az elmúlt esztendeihez képest alaposan lecsökkent a közgyűlés december elejei döntése értelmében. A bérletek csökkentése a novemberben megválasztott új igazgató, Nagy Levente, valamint Czumbil Tibor elnök javaslata volt, amit el is fogadtak a tagok. Eszerint a 2015-ös esztendőre érvényes bérlet ára — a korábbi 450 lej helyett — a felnőtteknek 220 lejbe, a diákoknak, egyetemistáknak és nyugdíjasoknak pedig 150 lejbe kerül. A csak nyílt vizekre szóló éves bérlet 30 lej. Az egyesületbe újonnan belépő tagok esetében a beiratkozási díj 10 lej, ehhez jön még 6 lej, ami az igazolvány elkészítéséhez szükséges. A mesterséges tavakra érvényes napi díj az egyesületi tagoknak 35 lejbe kerül, másoknak pedig 45 lejbe. Ami a horgásztilalmat illeti, az első már február elsejétől érvényes és március 17-ig tart, ebben a másfél hónapos időszakban csak csukára nem lehet horgászni. A minden halfajtára érvényes általános tilalom április 11-től június 9-ig tart.

Az egyesület fennhatósága alá a kökényesdi, adorjáni és szamosdarai mesterséges tavak, valamint a Szamos, a Túr és a Kraszna folyó tartozik. „Eddig mintegy 200 darab éves engedélyt adtunk ki, ezekből 50 körül van a tavakra vonatkozó bérlet, a többi a nyílt vizekre szól. A tavalyi év hasonló időszakához képest körülbelül ötven százalékkal többen váltották ki az idén az engedélyt, ami egyértelműen az árcsökkenésnek köszönhető. Úgy tűnik, valami csak megmozdult, elindultunk egy jó irányba” — nyilatkozta lapunknak a szakterületen több évtizedes tapasztalattal rendelkező Czumbil Tibor. A vezetőség az árcsökkentéssel az elmúlt két-három évben elvesztett tagokat szeretné visszacsalogatni, akik azelőtt még 2 ezren voltak, jelenleg viszont csak 550 körüli a tagdíjat fizető horgászok száma.

Az egyesület felügyelete alá tartozó, horgászásra alkalmas helyek száma hamarosan bővülhet, ugyanis tárgyalnak az Országos Talajjavító Ügynökség (ANIF) helyi vezetésével arról, hogy ismét a sporthorgászok fennhatósága alá tartozzon négy csatornaszakasz — Păulean, Börvely, Gilvács, Szárazberek —, ezek 2013 júniusában kerültek a 2011 szeptemberében létrehozott ANIF adminisztrálása alá. „A tárgyalások folynak, és szerintem rövid időn belül megköthetjük a szerződést, ami kedvező lenne az egyesületnek is, szerintem ez akár 300 horgásszal is megnövelhetné a taglétszámot” — jegyezte meg Czumbil.

Arról már novemberben is beszámoltunk, hogy az egyesület sürgős feladata a kökényesdi tó vízpótlása, ugyanis akkor igen alacsony volt a vízszint. Nos, ez azóta sikerült is, két fúrt kútból jött a víz, valamint egy nagy szivattyúval három héten keresztül emelték át a vizet a tó melletti kanálisból. „Átlagosan 1,5 méteres a vízszint, de vannak helyek, ahol 3 méter mély” — jegyezte meg Czumbil a tóval kapcsolatban, amelybe novemberben 1,5 tonna pontyot és kárászt telepítettek. Emellett a tó megközelítésének és a környékén való közlekedésnek a megkönnyítésére az új igazgató mintegy 100 tonna kavicsot hordatott az útszakaszokra.

Ami a halpótlást illeti, az idén először mindenképpen az adorjáni tóba szeretnének pontyot telepíteni, minimum 500 kilogrammot, az időpont azonban a pénz függvénye, ugyanis először a korábban felgyűlt tartozásokat kell kiegyenlítenie az egyesületnek.

Czumbil Tibor még elmondta, dolgoznak az idei versenynaptáron is, ami a tavaly „hiánycikk” volt, ugyanis mindössze egy gyerekverseny volt az egyesületen belül Szamosdarán, amit Márka Ramona szervezett és egyik támogatója is volt. Idén ez Kökényesden lesz megtartva, emellett tervezik egy csapatbajnokság megszervezését, aztán lenne egy Sipos Bálint Kupa, a néhány éve elhunyt egykori kökényesdi halőr emlékére. Újdonságként akarnak rendezni egy egyéni sorozatot is, először az egyesületen belül mérnék össze tudásukat és szerencséjüket a horgászok, a legjobb hat továbbjutna a következő szakaszba, ahol a megyebeli, főleg vadászegyesületek tagjaival versenyeznének. Innen a legjobb négy horgász jutna ki a megyék közt megszervezendő versenyre.

 

 

Romász János