Nagykároly

Készül az új Immun-lemez

2016.06.03 - 12:00

Februárra kerül a boltokba a nagykárolyi death metal együttes, az Immun új nagylemeze. Az Incipiens Finis album a világban egyre nagyobb teret nyerő káoszról szól. Szilverrel beszélgettünk.

 

Valós dolgokról íródott, szókimondó szövegekkel is bíró dalok hallhatóak az Immun együttes legújabb albumán, amin hetek óta folyamatosan dolgoznak a zenekar tagjai. Februárban jön ki az új album, de már javában stúdióznak a nagykárolyi zenészek. Az együttes elszánt frontemberét, énekesét, dalszövegíróját, Megyeri Szilvert kérdeztük, milyen is lesz a lemez, mely Incipiens Finis címmel kerül ki a kezük alól.

„Foglalkoztatnak a keleti filozófiák, s ebből ered az albumunk neve is. Ez egy keleti szimbólum, ami a káoszt szimbolizálja, egy yanthra, Káli yanthrája. Káli az abszolút sötétség és halál megtestesítője a keleti filozófiákban, ő fogja elhozni a véget is. Onnan is jött a dolog, hogy a keleti tanítások szerint a mostani kor a Káli Yuga, s Káli istennő fogja majd elhozni a végítéletet, így látva azt a káoszt, ami mostanában a világot uralja, aktuálisnak éreztem a dolgot. Káli abszolút káoszt fog teremteni. Ennyi a lényege, s bár optimista embernek tartom magam, ez nem sokban fog visszatükröződni a dalok szövegét, hangulatát tekintve” — magyarázza Szilver.

Az Immun zenekar úgynevezett „atmospheric melodic death metal” típusú zenét játszik, mely meglehetősen ritka stílusnak mondható, még a death metal keretében is.

„Az album borítója egy szatmárnémeti dizájner, Székely Karesz munkája. Nagyon elégedettek vagyunk vele, s reméljük a közönségünknek is tetszik majd. Az új albumban is ugyanazokkal a srácokkal dolgoztunk együtt. Ez azt jelenti, hogy Juhász Johnnie a dobos, Török Lóránd a gitáros-dalszerző, Bács Lénárd a basszusgitáros és én, mint énekes-szövegíró működök, aki ha szükséges, a fiúknak is besegít” — mondta az énekes.

Az Immun együttesnek ez immár a második nagy albuma és tíz dalt tartalmaz. Ezeken kívül még van egy Ep-jük és a demo felvételük is, mely korábban jelent meg. Szilver egyébként ismert arca a nagykárolyi zenei életnek. Amellett, hogy a zenekarral többször is felléptek a városban, tudvalevő, hogy élete a zene és mindent megtesz az együttese sikeréért. Ez szinte minden mást háttérbe szorít nála. Civilként már évek óta Svédországban dolgozik, hogy az ott megszerzett pénzből tovább lendítse a csapat „szekerét”. Nem könnyű a zenészélet, magyarázza, hiszen amellett, hogy megélni nem lehet belőle — legalábbis helyi szinten — az áttöréshez a szerencse mellett, kitartás és nagyon komoly anyagi ráfordítás szükséges. Több hónapon keresztül tartózkodik Nagykárolyban, a keresetéből már stúdiót is kialakítottak, itt készülnek az új lemez felvételei is.

„Nem csak lelkileg, hanem anyagilag is nagyon fontos, hogy felkészült legyen valaki, hiszen komoly befektetések szükségesek ahhoz, hogy minőségi hangzást tudjunk megszólaltatni. Szerencsére sikerült megvennünk a hangszereket, berendeztük a stúdiót, s megvan az igényünk arra, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Az emberek figyelmét nehéz megőrizni, s annak ellenére, hogy dalaink jó statisztikával bírnak a youtube videómegosztó nézettségi adatait elnézve, mégis mindig meg kell újulnunk ahhoz, hogy a közönségünk megmaradjon, illetve további rajongókat begyűjtsünk. Nehéz feladat úgy megújulni, hogy közben megmaradjunk azon a vonalon, ahogy megismertek és megszerettek minket. Sokat kellene koncerteznünk, de most hogy stúdiózunk, ez szinte lehetetlen. Június 24-én Nagyváradon, majd júliusban Nagybányán lépünk fel. Lett volna egy koncertünk májusban Kolozsváron, de sajnos az technikai okok miatt elmaradt. Remélem, hogy Nagykárolyban is fel tudunk lépni, ez azonban hely híján egyelőre szinte lehetetlennek tűnik” — mondta el Szilver.

Tőtős Tímea