Nagykároly

Készül a tető a Lovardán

2014.05.21 - 12:07

Nagykároly egyik ékessége lesz a megújuló egykori grófi Lovarda. Az épületfelújítási munkálatokkal a tervek szerint augusztusra végeznek a szakemberek. Most a tetőszerkezeten dolgoznak.

 

Magyar–román közös projekt keretében folyik a Károlyi-kastély kertjében lévő egykori grófi Lovarda felújítását és bővítését célzó munkálat. A projekt értelmében Nagykárolyban felépítik a Lovarda leomlott részét, restaurálják a barokk istállókat, a kastélyba pedig egy 24 figurából álló panoptikumot készítenek. A nyertes projekt az 1101/124/2.1.3-as számot viseli, készítői Nyírbátor és Nagykároly önkormányzata. Projektvezető a magyarországi város, társpartnerek a nagykárolyi önkormányzat és a nyírbátori görögkatolikus egyház. A végrehajtás keretében Nyírbátorban építenek egy lovardát, egy látogatóbarát központot, és restaurálják az ottani görögkatolikus templomot. Társpályázó még a projektben a nyírbátori Hagyományőrző Lovasegyesület, mely az épülő lovardát működteti majd, illetve Nagykárolyban az Equus Lovasegyesület, amelynek feladata lesz a kibővített lovarda működtetése. A projekt összértéke 1 536 230 euró, amiből Nagykárolynak 675 434 euró jut. Nagykároly önrésze, azaz, amit a városnak kell hozzátennie: 13 000 euró. A projekt végrehajtását követően az épület első részében lesz egy látogatható lovasklubszerűség, amelynek a lovarda felőli része egy erkélyben végződik. Innen látni lehet majd a lovaglóteremben éppen zajló foglalkozásokat. A mozi gépháza felőli részben is lesz egy erkély, és itt egy konferenciaterem is helyet kap. A lovaglóterem ideális körülményeket teremt majd gyermeklovaglásra és az elegánsabb lovaglásra. „Csillárok, fények, kellemes, a helyhez illő zene és hangulat, ezt szeretnénk nyújtani az ide látogatóknak” — magyarázta Veress Anikó, az Equus Lovasegyesület irányítója.

A benti részen már elkészültek a barokk oszlopfők felújítási, restaurálási munkálatai. A gyönyörű oszlopfők mintájában látható a Károlyi-grófok családi címere, de megújul az istálló teljes egésze is. A napokban a tetőszerkezeten dolgoznak a szakemberek, amit május végére be kell fejezni. „Nagyon elégedett vagyok a kivitelező céggel, ezt el kell mondanom — magyarázta Veress Anikó. — Mindent elkövetnek, hogy a munka minőségi legyen, ugyanakkor arra is hangsúlyt fektetnek, hogy betartsák az ütemtervet. Elképzelhető, hogy egy kicsi csúszás lesz a befejezést illetően, de mindenki igyekszik tartani magát a meghatározott augusztusi befejezéshez. Jelenleg a tetőszerkezeten dolgoznak, megérkeztek azok a kilencméteres gerendák, melyeket a napokban helyeznek fel a mesterek. A projekt kivitelezésekor az volt a legfontosabb, hogy megfelelő minőségű anyagokkal dolgozzanak a szakemberek, hogy munkájuk eredménye tartós legyen. A gerendák felhelyezésével párhuzamosan a lambériázás is folyik, majd pedig következik az alumíniumlemezek felrakása. Speciális alumíniumborítást kap az épület, melyet Ausztriából szállítanak Nagykárolyba.”

Tőtős Tímea