Szatmárnémeti

Kész a kis terelőút

2013.11.22 - 09:37

Átvételre kész a Szatmárnémetit északról elkerülő kamionút. Egymillió euróba került, hogy három utcát mentesítsenek a teherforgalom alól.

 

Az utolsó simításokat is elvégezte a Szatmárnémeti északi részét tehermentesítő úton a kivitelező. A legfelső aszfaltréteget már két héttel ezelőtt leöntötte a Construcţii Drumuri, azonban akkor hátravolt még az útjelzések felfestése és az útszakasz kitáblázása, ám úgy tudjuk, mára ezzel is végeztek. Az út használható, többen is végighajtottak már rajta személygépkocsival, nem várva meg a hivatalos átadást. A befejezés határideje hétfőn jár le, valószínűleg a hivatalos átadásra is ekkor kerül sor a szatmárnémeti polgármester jelenlétében.

 

Három kilométer aszfaltcsík

 

A DN19a jelű utat a DJ194 jelű úttal összekötő földútból épített aszfaltos út a régi Csontház romjai mellett halad el, a Stelian Popa vezette kivitelező cég alkalmazottainak munkája nyomán tizennyolc centi vastagságú aszfalton gurulnak majd a kamionok. Az út hat méter szélesre épült, egy-egy méter útpadkát is kialakítottak a három kilométeres út teljes hosszában. Az Aurel Vlaicu utca várostábla utáni részéről induló és a Lázári előtt lévő kanyarnál véget érő három kilométeres útszakaszt nyáron kezdték el építeni, a polgármesteri hivatal megrendelésére, azért, hogy három utcát, az Aurel Vlaicu, Lăcrămioarei és Gheorghe Bariţiu utcákat mentesítsék a tranzit-teherforgalom alól. A terelőút egymillió euróba került.

Princz Csaba