Szatmárnémeti

Késeléssel ért véget a házibuli a megyezköpontban

2021.07.26 - 19:37

A helyszínre érkezett rendőrök a nyomozás során kiderítették, hogy egy spontán konfliktus nyomán egy 16 éves szatmárnémeti fiú egy hegyes tárggyal hastájékon megszúrta a 19 éves fiút.
Az ügyben előzetesen bántalmazás vádjával indult bűnvádi eljárás, azonban a törvényszéki orvosszakértők vizsgálata során kiderült, hogy a sérülés veszélyeztette az áldozat életét, ezért a nyomozók gyilkossági kísérlet miatt indítottak eljárást, az ügyet pedig a Szatmár megyei törvényszék melletti ügyészség vette át. A 16 éves fiatalt 24 órára előállították, s javasolták az előzetes letartóztatását, számol be a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség.
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a konfliktus egy megyeközpontbeli házibuliban történt, ahol két fél nézeteltérésbe keveredett, és a 16 éves fiú a vita hevében kést ragadott, és négyszer megszúrta áldozatát, majd elszaladt a helyszínről. A 19 éves áldozatot a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol azonnal műtétnek vetették alá. Az elkövetőt a rendőrök elfogták és előállították. S. B.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Így látjuk Szatmárt: jobb a levegő, de nehézkes a forgalom

Hogyan látják a szatmáriak saját városukat? Meglepő adatok derültek ki egy országos felmérésből.
Szatmárnémeti

Több mint négyszáz fát ültettek ki idén

Szatmárnémeti közterület-stratégia: minden aszfaltozás után zöldövezet-kialakítás és faültetés következik.
Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.