Vidék

Kérvényezhető a gázolaj-szubvenció

2015.02.04 - 11:03

Szatmár megyében szerdától lehet benyújtani az igényléseket a helyi APIA-hivatalhoz a 2014 utolsó negyedévében, a mezőgazdasági tevékenység során felhasznált gázolaj ártámogatására.

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) tájékoztatása szerint a mezőgazdaságban tevékenykedők számára június 30-ig fizetik ki az elmúlt esztendő negyedik negyedévében felhasznált gázolajra vonatkozó támogatást, mely országos viszonylatban 162,7 millió lej. Az állam által biztosított szubvenció 90,5 millió liter gázolajra vonatkozik, amennyiben az igények meghaladják ezt a mennyiséget, ebben az esetben a kifizetések arányosan csökkennek.

A támogatás gyakorlatilag az üzemanyag jövedékadójának részleges megtérítése, az a különbség, amely a Romániában megállapított, és az Európa Tanács által még 2003-ben kiszabott jövedékadó nagysága közötti különbség. Ebben az esztendőben ez az összeg, figyelembe véve a jövedékadó lejre való átszámításánál használt euró-lej árfolyamot, kb. 1,75 lej lesz literenként. Ezt az állami szubvenciót 2020. december 31-ig fogják adni, negyedévi elszámolással, költségtérítés formájában, a negyedik negyedévi gázolaj-szubvencióra vonatkozó kérvényeket Szatmár megyében szerdától lehet benyújtani az APIA székhelyén. A szakminisztérium szerint az idén mindenfajta szubvenció kifizetésére jut majd pénz, az elmúlt esztendőben az APIA országosan 211 millió lejt fizetett ki gázolaj-szubvencióként. A kérvénynek tartalmaznia kell azokat az információkat, melyek a művelésre szánt földterületre vonatkoznak, a tervezett kultúrákra, az állatállományra, az öntözésre előirányzott földterületre. Amennyiben az igénylő természetes személy, mellékelnie kell egy kötelezettségvállalást, miszerint 60 munkanapon belül igazolást mutat be arról, hogy bejegyeztette magát a cégbíróságnál mint vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemély (PFA), vagy mint egyéni vállalkozó.

A gázolaj jövedékadója értékének részleges megtérítését egy elmúlt év végi kormányhatározat a termelési ágazatok figyelembevételével korlátozza. A gabonatermesztők maximum 78 l/ha gázolaj jövedékadójának megtérítésére számíthatnak, az az érték burgonyatermesztésnél 150 l/ha, védett területen termesztett zöldség esetében 75 l/ha, gyümölcsösnél 130 l/ha, szőlőnél 125 l/ha, legelőgazdálkodás esetében 30 l/ha, takarmánynövények termelésénél és silózásánál 130 l/ha. Az állattenyésztési ágazatban felhasznált gázolaj-szubvenció szárnyasoknál 39 l/UVM, sertéseknél 6 l/UVM, szarvasmarháknál 56 l/UVM, juhoknál és kecskéknél 6,75 l/UVM. Az UVM (unitate vită mare) az EU által bevezetett mértékegység, célja összehasonlíthatóságot teremteni a különböző állatfajták közt. Például 1 ló vagy szarvasmarha = 1 UVM-vel, 1 juh vagy kecske = 0,15 UVM-vel , egy sertés pedig súlytól függően 0,23 és 0,27 UVM között változik, de a malacokkal rendelkező koca 0,69 UVM-mel egyenlő.