Az EASA azt javasolja a légitársaságoknak, hogy ne közlekedtessenek járatokat a tel-avivi nemzetközi repülőtérre, mert a polgári légi közlekedés biztonságát súlyos kockázatok veszélyeztetik.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a szervezet honlapján szerdán megjelent figyelmeztetés szerint „erősen tanácsolja”, hogy a társaságok „tartózkodjanak” a tel-avivi Ben Gurion repülőtérről induló és oda érkező járatok üzemeltetésétől.
Az EASA hangsúlyozta, hogy a nemzetközi polgári légi közlekedés biztonságát súlyos kockázatok veszélyeztethetik a tel-avivi térségben. Emlékeztetett, hogy az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) kedden 24 órás időtartamra megtiltotta az Egyesült Államok légitársaságainak a Ben Gurion repülőtér használatát, miután a palesztinok által kilőtt egyik rakéta darabja a légikikötő közelében csapódott be.
Az európai nemzeti légi közlekedési hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a figyelmeztetés eljusson a légitársaságokhoz — tették hozzá.
A kölni központú EASA javaslatai nem kötelező érvényűek. Ugyanakkor az amerikai tilalom kiadása után több európai légitársaság, köztük az Air France, a KLM, a Lufthansa és a Wizz Air is felfüggesztette a városba tartó járatait, követve az amerikai légitársaságok eljárását.
Az izraeli polgári repülési hatóság viszont közölte, hogy szerintük továbbra is biztonságos a repülőtér, és igyekeznek erről meggyőzni amerikai kollégáikat.
Az EASA az Európai Unió 2002-ben létrehozott ügynöksége, feladatai között szerepel a szabályalkotás, a repülésbiztonsággal kapcsolatos jogszabálytervezetek kidolgozása és a biztonsági előírások betartásának ellenőrzése.
Easa: Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) „erősen tanácsolja”, hogy a társaságok „tartózkodjanak” a tel-avivi reptértől